Nemzetközi foci

Karanténba került a Dynamo Dresden teljes csapata

Május 17-én Hannoverben folytatta volna a Bundesliga másodosztályának küzdelmeit a Dynamo Dresden labdarúgócsapata, azonban a pénteken végzett harmadik tesztsorozat két új pozitív koronavírus-esetet hozott.

Ennek hatására a drezdai közegészségügyi hivatal szombaton úgy döntött, hogy az egész csapatnak, valamint az edzői stábnak 14 napig karanténba kell vonulnia, azaz a csapat a következő két hétben nem léphet pályára.

„Az elmúlt hetekben óriási munkát végeztünk mind a logisztika terén, mind az összes előírt orvosi és higiéniai intézkedés szigorú végrehajtása érdekében. Kapcsolatban állunk az egészségügyi hatósággal és a német ligával, hogy összehangoljuk az összes további lépést.

De tény, hogy a következő 14 napban nem edzhetünk, és nem játszhatunk mérkőzést

– nyilatkozta a klub honlapján Ralf Minge sportigazgató.

Kiemelt fotó: Christopher Neun / dpa Picture-Alliance / AFP

Olvasói sztorik