Nemzetközi foci sport

Hangszóróból szólna a szurkolás a spanyoloknál, hogy legyen hangulat a meccseken

Spanyolországban nagyon szeretnék, ha be lehetne fejezni az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot, az első lépés már meg is történt, engedélyezték ugyanis a kluboknak, hogy kinyissanak az edzőközpontok és lehessen egyéni foglalkozásokat végezni. Előtte azonban az összes játékos koronavírusteszten esne át.

Heteken belül kezdenék el a csoportos edzéseket, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor júniusban folytatódhat a bajnokság, amelyből még 11 forduló van hátra. A katalán Sport arról írt, hogy a liga már azt is tervezi, hogyan teheti majd otthonossá a stadionokat a játékosok, elsősorban a hazaiak számára. Ha vissza is tér a foci, az biztos, hogy zárt kapuk mögött, ennek kapcsán merült fel ötletként, hogy

a hangszórókból szólna a szurkolás és a stadionzaj, hogy a helyszínen és a televíziók előtt is meglegyen a hangulata a találkozóknak, vagy legalábbis úgy tűnjön.

A spanyol élvonalban eddig 27 fordulót játszottak le, a Barcelona két ponttal vezet a Real Madrid és kilenccel a Sevilla előtt. A Real Sociedad, a Getafe és az Atlético Madrid áll még nemzetközi kupaindulást érő helyen, míg jelenleg a Mallorca, a Leganés és az Espanyol van a kiesőzónában.

Kiemelt kép: Jose Miguel Fernandez / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.