Nemzetközi foci sport

Koronavírusban halt meg a svéd futballklub legendás elnöke

Bő egy hónappal a 80. születésnapja után koronavírusban meghalt Gunnar Larsson, az IFK Göteborg labdarúgócsapatának egykori elnöke.

Az 1940. március 29-én született sportvezető több sportágban is szerepet vállalt, 1981–1985 között a Svéd Torna Szövetség, 1986 és 1995 között pedig a Svéd Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja volt.

1982 és 2001 között az IFK Göteborg elnökeként dolgozott, a futballcsapat ebben az időszakban élte a fénykorát.

Larsson elnöksége alatt tíz bajnoki címet, három Svéd Kupát, illetve két UEFA-kupát (1981–82, 1986–87) nyert, míg a BEK-ben/Bajnokok Ligájában is remekelt, kétszer elődöntőig (1985–86, 1992–93), háromszor negyeddöntőig (1984–85, 1988–89, 1994–95) jutott el.

2001 és 2005 között a svéd sportszövetség elnökeként dolgozott.

Gunnar Larsson egy hete került kórházba koronavírus miatt, és hétfőn reggel hunyt el.

Kiemelt fotó: IFK Göteborg

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.