Nemzetközi foci

BL-győztes edzője szerint rossz úton jár a Bayern München

Ha rajta múlna, egyetlen játékosért sem adna százmillió eurót, nemhogy Leroy Sanéért, jelentette ki Jupp Heynckes, a Bayern München egykori edzője. A 74 éves szakember szerint a klub rossz úton jár, abszolút hibás stratégiával tekint előre.

Herbert Hainer klubelnök kijelentette, hogy a cél, hogy évről évre egy-egy nemzetközi sztárt igazoljon a klub. Erre reagálva Jupp Heynckes kifejtette, a jelenlegi helyzetben ez nem feltétlenül a megfelelő stratégia.

„A klubok a koronavírus-válság közepette gazdasági problémákkal szembesülnek, ezért én felelős vezetőként inkább a játékosaimat tartanám meg, ahelyett, hogy drága sztárokat szereznék” – nyilatkozta.

Utalt Leroy Sanéra is, akiért a Bayern minden követ megmozgat, és a Manchester City játékosa hajlandó is lenne a hazatérésre.

Szerintem még nem volt meg az abszolút áttörés, hogy topjátékosnak tekinthessük. Éppen egy keresztútnál áll, kérdés, hogy dolgozik-e keményen, hogy jobb legyen vagy megmarad örökre kivételes tehetségnek. Én egyelőre irreálisnak tartom, hogy százmillió eurót fizessenek érte

– mondta.

A klubbal négy bajnokságot és egy BL-t nyert Heynckes meggyőződése, hogy Oliver Kahnt felelős pozícióba kellene helyezni egykori klubjában, mert az őp nyertes, profi mentalitása sokat segítene.

Kiemelt fotó: Christof STACHE / AFP

Olvasói sztorik