Nemzetközi foci

Materazzi: Ha tudtam volna, mire készül Zidane, én sem úszom meg a kiállítást

A 2006-os világbajnokság döntőjét büntetőkkel nyerte az olasz válogatott a franciák ellen, így története során negyedszer lett a világ legjobb csapata.

A tizenegyesek során már nem volt a pályán Zinédine Zidane, a franciák csapatkapitánya, akit a 110. percben kiállítottak, miután lefejelte az őt provokáló olasz védőt, Marco Materazzit.

A döntő után egyből kezdetét vette a találgatás, hogy Materazzi mivel borította ki Zidane-t, és a szájról olvasni tudók megállapítása, illetve a csapattársak elmondása alapján az derült ki, hogy a nem éppen kifinomult stílusáról elhíresült védő ellenfele húgát becsmérelte. Most Materazzi is elmondta a saját verzióját az esetről.

Volt köztünk némi súrlódás a 16-oson belül, akkor bocsánatot kértem tőle, ő viszont elég bunkón reagált. A harmadik összecsapásunk után Zidane azt mondta, a meccs után odaadja a mezét, ha ennyire akarom. Mire én azt feleltem: a mezed helyett inkább a húgodra vágyom

mesélte Materazzi, aki elárulta, meglepte Zidane reakciója. De azt is hozzátette, szerencséje volt, mert ha sejtette volna, hogy valami hasonló következik, akkor ő sem maradt volna a francia adósa, és akkor őt is kiállítják.

Materazzi nemcsak Zidane kiállításával járult hozzá az olaszok győzelméhez, a rendes játékidőben ő egyenlített a francia sztár büntetője után, a tizenegyespárbajban pedig ő volt csapata második lövője, és nem hibázott.

Kiemelt kép: JOHN MACDOUGALL / AFP

Olvasói sztorik