Nemzetközi foci

Diego Costa odaszúrt korábbi edzőjének

Az Atletico Madrid csatára nem hazudtolta meg önmagát. Ezúttal korábbi mesteréről fogalmazott meg kritikát - sajátos stílusban.

Másfél évig együtt dolgozott a Chelsea együttesénél Diego Costa és Antonio Conte. A közös munka sikeres volt, hiszen a 2016/17-es kiírásban elhódította a Premier League bajnoki címét a londoni együttes.

A szezon után az olasz szakember – aki 106 mérkőzésen irányította a kékeket – jelezte: nem feltétlenül tart igényt a továbbiakban a spanyol válogatottra. Ennek az lett a vége, hogy 2018 januárjában Diego Costa visszatért az Atletico Madridhoz, ahol jelenleg is futballozik. A 31 esztendős játékos az ESPN-nek adott interjújából idézett a www.football-italia.net, amelyben beszélt korábbi edzőjéről is.

Conte igazán jó szakember, persze, voltak köztünk konfliktusok, amikor a játékosa voltam, de ma már nincs bennem ellenérzés vele kapcsolatban. Ugyanakkor a topmenedzserek közé nem sorolnám, elsősorban emberi oldalon kellene változnia

– nyilatkozta az idén a LaLigában 13 bajnokin két gólt szerző támadó.

Antonio Conte jelenleg az Inter trénere. Vezetőedzői pályafutása során háromszor nyerte meg az olasz bajnokságot, egyszer az angolt, emellett elhódította az FA-Kupát, valamint az olasz szuperkupát is.

 

 

Kiemelt kép: Ian KINGTON / AFP 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik