Nemzetközi foci

A németek készen állnak, május közepén folytatódhat a Bundesliga

Szurkolók nélkül.

A jogtulajdonosok akkor is kifizetik a német labdarúgó-bajnokság közvetítési jogdíjának nagy részét, ha nem sikerül befejezni a szezont, amely ugyanakkor akár már május 9-én folytatódhat.

A német liga (DFL) vezetőségének csütörtöki közlése szerint egy kivételével az összes televíziós társaság rábólintott arra, hogy – a bajnoki küzdelmek folytatásától függetlenül – a közel teljes összeget folyósítja majd a klubok túlélésének érdekében.

Christian Seifert, a DFL vezérigazgatója azt is elmondta, amennyiben a kormányzattól zöld jelzést kapnak, részükről akár május 9-én folytatódhat a világjárvány miatt március közepén felfüggesztett Bundesliga.

Ha akkor kezdhetünk, készen állunk. Ha csak később, akkor is készen fogunk állni

– mondta Seifert arra utalva, hogy Angela Merkel kancellár, valamint a tartományok vezetőinek jövő szerdán Berlinben esedékes találkozóján dönthetnek a bajnokság folytatásáról is.

A vezérigazgató hozzátette, amennyiben nem sikerül befejezni a szezont, a kluboknak valamekkora összeget vissza kell majd fizetni a közvetítő televízióknak, de az egyesületek likviditása június 30-ig így is biztosított. Azzal egyelőre nem foglalkoznak, a következő idény mikor és milyen feltételekkel startolhat el, egyelőre a jelenlegi évad befejezésére koncentrálnak.

A DFL meghatározta a bajnokság zárt kapuk mögötti újraindulásának feltételeit is: eszerint maximum 213 hivatalos személy lehet jelen egyszerre a stadionban, ahol azon kívül további 109 biztonságért felelős személy tartózkodhat. Szurkolók az arénákon kívül sem gyülekezhetnek, a játékosokat pedig amellett, hogy folyamatosan ellenőrzik majd, a mérkőzéseken egy kijelölt egészségügyi munkatárs felügyeli majd. Fertőzés esetén azonnal értesíteni kell a hatóságokat, ugyanakkor a csapat többi tagjai nem kerülnek automatikusan karanténba.

Korábban Bajorország és Észak-Rajna-Vesztfália tartományok vezetői azt nyilatkozták, a szigorú egészségügyi és biztonsági intézkedések betartása mellett részükről nincs akadálya a bajnokság május 9-i folytatásának.

MTI/Kiemelt kép: bundesliga.de

Olvasói sztorik