Nemzetközi foci

Aubameyang távozására készül az Arsenal, Spanyolországból érkezhet a helyettese

A 29 esztendős Rodrigo 45-50 millió fontért megszerezhető.

Az Arsenal élénken érdeklődik Rodrigo Moreno, a Valencia szélsője iránt.

Brit sajtóértesülés szerint az észak-londoni egyesületnél próbálnak felkészülni arra az esetre, ha nem sikerül szerződést hosszabbítaniuk a gaboni Pierre-Emerick Aubameyanggal, valamint a francia Alexandre Lacazette-tel.

Bejelentette a fizetéscsökkentést az Arsenal
A játékosok bére 12,5 százalékkal csökken.

A 29 esztendős Rodrigo az Arsenal egyik célpontja, ráadásul a Valencia tulajdonosának is vannak elképzelései a csapat átalakításáról, és a Mirror információi szerint hajlandó lenne megválni a játékostól.

Rodrigo szerződésében 110 millió fontos kivásárlási ár szerepel, de a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben várhatóan ennek az összegnek kevesebb mint a feléért, 45-50 millió fontért is eladnák.

A brazíliai születésű támadójátékos 2014 óta futballozik a Valenciában, a spanyol válogatottban azóta 22-szer lépett pályára. Rodrigo a most szünetelő idényben öt gólt szerzett és 11 gólpasszt adott klubcsapatában, háromszor pedig a nemzeti csapatban volt eredményes.

Kiemelt kép: BEN STANSALL / AFP

Olvasói sztorik