Nemzetközi foci sport

Megható adakozással nyerte el a franciák szívét a Manchester City focistája

Összefogott a francia sportélet, hogy pénzt gyűjtsenek a koronavírus-járvány miatt leterhelt egészségügyi dolgozóknak.

A kézilabdázó Cyril Dumoulin jótékonysági árverést rendezett, amelyen a Manchester City futballistája, Aymeric Laporte is adakozott, 5000 eurót kínált (1,77 millió forint) a 2015-ben elhunyt bokszoló, Alexis Vastine londoni olimpián viselt szereléséért.

Vastine 2008-ban, Pekingben kisváltósúlyban lett olimpiai bronzérmes, majd négy évvel később egy súlycsoporttal feljebb lépett, és a negyeddöntőig jutott, ott az ukrán Tarasz Selesztyuk állította meg.

Vastine egy balesetben vesztette életét, amikor egy Argentínában forgatott francia valóságshow során két helikopter ütközött a levegőben másodpercekkel a felszállás után.

Laporte mostani adakozása azért is volt megható, mert a pénz jó helyre kerül, ő pedig visszajuttatta a bokszoló mezét a családjának.

Amikor a tettek többet mondanak minden szónál. Köszönjük Aymeric, nemcsak tehetséges vagy, a szíved is nagy

– méltatta Dumoulin a focistát.

Nem ő volt az egyetlen, a közösségi médiában manchesteri csapattársa, Raheem Sterling, valamint a Monaco támadója, Wissam Ben Yedder is pajzsra emelte Laporte-ot a jótékonysági akciója miatt.

Kiemelt kép: JAVIER SORIANO / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.