Nemzetközi foci sport

Autós moziban szurkolhatnak a Midtjylland rajongói

A dán labdarúgó-bajnokság újraindulása esetén kivetítőket rak stadionja parkolójába az FC Midtjylland, ezzel segítve szurkolóit.

A klub marketingigazgatója, Preben Rokkjaer kijelentette: a hatóságokkal és az üzemeltetővel történt egyeztetés után amennyiben folytatódik az idény, első körben kétezer parkolóhelyet foglalhatnak majd el a szurkolók az MCH Arena 12 ezer kocsibeállójából.

Szeretnénk a lehető legjobb élményt nyújtani drukkereinknek

– idézte Rokkjaert a BBC.

Hozzátette, a szurkolók az autók rádióján keresztül élő kommentárt is hallgathatnak a mérkőzésekről, amelyeket így egymástól elszeparálva, de mégis közösen tekinthet meg a helyszínen akár 10 ezer fanatikus is.

A dán pontvadászatot március 9-én függesztették fel a koronavírus-járvány miatt, a Superliga a jelenlegi tervek szerint május 17-én folytatódik és július végéig tart majd.

A Midtjylland 24 forduló után 12 pont előnnyel vezeti a bajnokságot.

Kiemelt fotó: fcm.dk

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.