Nemzetközi foci sport

Újabb óriási csavar az Ibrahimovic-sztoriban

Olasz sajtóhírek szerint maradna Milánóban.

A Corriere dello Sport értesülései szerint Zlatan Ibrahimovic nem kíván távozni, hanem szerződést akar hosszabbítani a Milannal. A korábbi sajtójelentések többsége arról szólt, hogy a harmincnyolc esztendős svéd csatár elhagyja Milánót, ahová június 30-ig köti szerződése, és vagy másutt folytatja, vagy befejezi pályafutását.

Ibrahimovic az olaszországi koronavírus-járvány súlyossága miatt jelenleg odahaza, a stockholmi Hammarby futballklubnál edz, amelynek résztulajdonosa is.

A támadó a télen szerződött az AC Milanhoz. A Serie A bajnokságának félbeszakításáig tíz mérkőzésen szerepelt, négy találatot szerzett és egy gólpasszt adott. Olaszország előtt az amerikai bajnokságban, a Los Angeles Galaxy csapatában játszott, ahol decemberben lejárt a megállapodása. A milánóiaknál már korábban is futballozott, mégpedig 2010 és 2012 között, 2011-ben olasz bajnoki címet és Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett.

Úgy tudni, az elnyűhetetlen támadó abban az esetben marad, ha az AC Milan vezérkara „versenyképes” együttest garantál. A Corriere dello Sport azt írja, Ibra a Bajnokok Ligájában szeretne futballozni…

Kiemelt kép: JONATHAN NACKSTRAND / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.