Nemzetközi foci

Kénytelen lemondani az új sztárokról az AS Roma?

Fizetési plafon.

Az AS Roma labdarúgócsapata fizetési plafont vezet be az újonnan érkező játékosok számára.

A tekintélyes La Gazzetta dello Sport című sportnapilap értesülése szerint a klubvezetés hárommillió euróban, vagyis hozzávetőleg egymilliárd forintban határozta meg a legnagyobb évi keresetet. Erre azért volt szükség, mert ebben az idényben 160 milliós bérköltsége van az egyesületnek a játékosok felé, miközben jelen állás szerint a „farkasok” sorozatban másodszor lemaradnak a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekről.

Az AS Romának így nem lesz könnyű megszereznie a kiszemelt futballistákat a nyári átigazolási időszakban, mert a spanyol Pedro és brazil Willian a Chelsea-nél, a belga Jan Vertonghen pedig a Tottenham Hotspurnél ennél többet keres – írja az MTI.

A rómaiak úgy próbálják majd magukhoz csábítani a futballistákat, hogy különböző célprémiumokkal lehet többet keresni a kijelölt fizetési plafonnál, ilyen a bajnoki cím, az Olasz Kupa elhódítása, vagy éppen a BL-indulás elérése.

Az AS Roma ötödik helyen áll a koronavírus-járvány miatt félbeszakított Serie A-ban, ami ismét csak az Európa Ligára jogosítaná. A második számú európai kupasorozatban a csapat nyolcaddöntős, és a Sevilla lesz az ellenfele.

Kiemelt kép: MATTEO CIAMBELLI / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Olvasói sztorik