Nemzetközi foci sport

A korábbi PSG-játékos megnevezte Mbappé következő csapatát

Jérome Rothen úgy tudja, szinte megköttetett az üzlet a madridiakkal, amikor jött a világjárvány.

Jérome Rothen előállt már egy-két igazolási szenzációval, hogy mást ne mondjunk, ő volt az, aki hónapokkal a klubváltás előtt „bejelentette” Antoine Griezmann barcelonai szerződését. A Monaco és a PSG korábbi francia válogatott szélsője most azzal állt elő, hogy Kylian Mbappé egészen bizonyosan a Real Madrid futballistája lesz…

Amint arról az As című spanyol lap is beszámol, a negyvenkét éves sportember szerint a spanyol topklub már a célegyenesben járt a tárgyalásokat illetően, amikor beütött a krach, és kitört a világjárvány.

Rothen – akinek állítólag kiváló kapcsolatai vannak a PSG-nél – hozzátette, a Real és a párizsiak közti üzlet szinte megköttetett, ám a koronavírus-járvány közbeszólt. A francia exfutballista továbbra is biztos benne, hogy Mbappé a madridiakhoz tart, a kérdés csak az, mikor.

Jérome Rothen úgy véli, ha az idén nyáron nem, akkor jövőre.

Kiemelt kép: FRANCK FIFE / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.