Nemzetközi foci

Iskola és stadion után kórházat építtet Szenegálban Sadio Mané

A jótékonykodás világbajnoka.

Sadio Mané már számtalanszor bizonyította, hogy másként gondolkodik, mint a futballsztárok többsége. Nemrég arról beszélt, egyáltalán nincs szüksége luxusra ahhoz, hogy boldognak érezze magát, bérének nagy részét inkább jótékonysági célokra fordítja.

Miért kéne tíz Ferrari, húsz gyémántóra vagy két repülő? Tesznek ezek a tárgyak bármit értem vagy a világért? Éhes voltam, a földeken kellett dolgoznom, mezítláb fociztam, de túléltem a nehéz időket

– nyilatkozta korábban a Liverpool szenegáli csatára, aki amellett, hogy iskolát és stadiont építtetett, havonta nagyjából huszonötezer forintnak megfelelő összeget juttat az afrikai ország legszegényebb régióiban élő embereknek.

Mané új terve is lenyűgöző: teljes egészében állja egy kórház megépítését Bambaliban. A futballista mindössze hétéves volt, amikor elvesztette az édesapját, aki nem kapott megfelelő ellátást, ugyanis a faluban nem volt kórház. A nővére otthon született, mert nem volt hova menni.

Reményt szeretnék adni az embereknek, ezért elhatároztam, hogy segítek. Hat hónapon belül megnyílik a kórház

árulta el a Bajnokok Ligája-győztes klasszis.

Kiemelt kép: KHALED DESOUKI / AFP

Olvasói sztorik