Nemzetközi foci bajnokok ligája

Így, vagy úgy, de nyáron véget ér a labdarúgó szezon

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke a német ZDF televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy augusztus harmadikáig véget kell érnie a szezonnak. Ez azt jelenti, hogy a Bajnokok Ligájának és az Európa Ligának is véget kell érnie eddigre.

Kivételes helyzet a mostani, ezért rugalmasak vagyunk a kezdési időpontokat és a határidőket tekintve. Ha a krízis korábban enyhül, akkor korábban újra tudjuk kezdeni. Több tervünk is van: az eredeti felállás, vagyis az oda-visszavágók mellett a semleges helyszínen lejátszható egymeccses párharcok, vagy egy Final Four, sőt akár a Final Eight megrendezése.

mondta Ceferin a ZDF-nek.

A koronavírus-járvány miatt Európa majdnem minden bajnokságát felfüggesztették, akárcsak a Bajnokok Ligáját és az Európa Ligát. Az UEFA elnöke szerint nem kockáztathatják a játékosok egészségét, valamint azt is kerülnék, hogy ne lehessen befejezni a 2019-2020-as idényt. Ugyanakkor ez is egy lehetséges forgatókönyv.

Kiemelt kép: Fabrice COFFRINI / AFP

Olvasói sztorik