Nemzetközi foci

Játék nélkül nem kell a bajnoki cím a Juventusnak

Az olaszok szerint a legfontosabb a szezon befejezése.

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke szerint a Juventus nem fogadná el a bajnoki címet, ha a koronavírus-járvány miatt nem tudnák befejezni a Serie A küzdelmeit.

A legfontosabb a szezon befejezése. Az a terv, hogy május 20-án, vagy június elején indulna újra a bajnokság, és júliusban érne véget

– mondta a TMV rádiónak Gabriele Gravina, aki úgy vélte, igazságtalanság lenne a szezon azonnali lezárása. A sportvezető elárulta, augusztusi és szeptemberi befejezésről is szó van, de világossá tette, hogy nem szeretné a következő szezont is kockára tenni a mostani megmentéséért.

Azt hiszem, a szezon azonnali lezárása nagyon összetett kérdés. Egyrészt rendkívül igazságtalan lenne, másrészt jogi vészhelyzetet idézne elő. A Juventus is kifejezte ellenérzését, hogy megítéljék számára a bajnoki címet

– fogalmazott Gravina.

A Fiorentina és a Torino tulajdonosai biztosak abban, hogy nem lehet befejezni a szezont, a Brescia elnöke pedig egyáltalán nem szorgalmazza ezt.

Utóbbi őrültségnek tartja a folytatást, mert nem szeretné a futballisták egészségét kockáztatni, ezért az sem zavarná, ha csapata kiesne, mivel nem állna ki, és 3-0-val minden meccset az ellenfélnek ítélnének.

A Serie A-ban a Juventus egypontos előnnyel áll az élen 12 fordulóval a vége előtt.

Kiemelt kép: Vincenzo PINTO / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.