Nemzetközi foci sport

Félnek a fehéroroszok, mégis játszaniuk kell

Görögországban néhány csapat már a liga befejezését szerette volna elérni.

A koronavírus-járvány miatt továbbra is folyamatosak a halasztások és a törlések a nemzetközi sportéletben, ami jelentősen átalakítja a versenynaptárt, és természetesen a labdarúgást is érinti.

A harmadik forduló mérkőzéseivel a hét végén, péntektől folytatódik a fehérorosz labdarúgó-bajnokság – írta csütörtökön a Szport Ekszpressz. A moszkvai sportújság hírében a fehérorosz szövetség sajtótitkárának kijelentésére hivatkozott.

Egy hely, ahol még focizhatna Messi és Ronaldo, csak a vodkát is szeretni kell hozzá
Fehéroroszországban mintha senki sem venné elég komolyan a világjárványt, a sportélet él és élvezi Európa váratlan figyelmét. Már csak a két világklasszis hiányzik.

Alekszej Alejnyik azt közölte az orosz lappal: semmiféle döntés nincs arról, hogy a koronavírus miatt felfüggesztenék a bajnokságot.

Az utóbbi napokban ugyanakkor a fehérorosz futballklubok képviselői és szurkolók sorra aggodalmukat fejezték ki a világjárvány kiváltotta helyzettel kapcsolatban, és azt mondták, hogy félnek a szezon folytatásától.

A Dán Labdarúgó Szövetség szerint a tervezettnél egy évvel később, 2022-ben rendezik meg a női Európa-bajnokságot. A szervezet közölte: a 16 csapatos torna halasztásáról az európai szövetség (UEFA) már megállapodott a tagszervezeteivel, valamint a házigazda angolokkal. Ennek ellenére a hivatalos bejelentés még nem történt meg.

Az FC Barcelona után a spanyol labdarúgó-bajnokság élcsapatai közé tartozó Atlético Madridnál is 70 százalékkal csökkentették a játékosok és az edzői stáb tagjainak fizetését a járvány idejére. A fővárosi klub vezetésének döntését az Atlético sajtószolgálata tette közzé, a megállapodást a csapat összes játékosa aláírta. A La Liga szezonját március 12-én szakították félbe először két fordulóra, később azonban meghatározatlan ideig elhalasztották a folytatást.

A görög bajnokságban érdekelt klubok vezetői csütörtöki videókonferenciájukon úgy határoztak, hogy a pontvadászatban elrendelt szünetet április 24-ig meghosszabbítják, és az új határidő lejárta előtt döntenek majd az idény esetleges idő előtti lezárásáról.

A beszélgetésen a Panathinaikosz vezetősége már most a liga befejezését szerette volna elérni, de az elképzelést csak három másik egyesület támogatta, a döntéshez pedig egyhangú megegyezésre lett volna szükség.

A ligát az Olympiakosz 14 pontos előnnyel vezeti a PAOK előtt.

Kiemelt kép: Sergei GAPON / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.