A világ bármely csapata visszaesne, ha a legjobb játékosai közül ötöt, hatot elveszítene. Ez egy tény. Vannak gondjaink, amik nem értek véget a sérülésekkel, de senki nem tud velünk versenyre kelni az utóbbiban
– mesélte José Mourinho, miután csapatával kiestek a Bajnokok Ligájából a Lipcse ellen.A oronavírus-járvány miatti leállás előtt nem volt jó szériában a Tottenham, sorjáztak a vereségeket. Ráadásul a portugál menedzser előrántotta a kalapból azt a fajta taktikáját, melyet előző állomáshelyein is nagy kedvvel alkalmazott: ha valami nem működött megfelelően, nem magában kereste a hibát, hanem játékosaiban, az ellenfélben, a bíróban vagy a pálya gyepében. Mourinho ilyen esetekben egy fojtogató légkört teremt maga körül, aminek általában az a vége, hogy eltávolítják pozíciójából.
Egy újabb szintlépés már nem egyszerű
Számos oka volt annak, hogy Londonban elköszöntek Pochettinótól: előbb a klubelnök Daniel Levyvel romlott meg a kapcsolata, majd a játékosai is egyre inkább elveszítették bizalmukat az argentinnal szemben. Utóbbi ráadásul eléggé a média orra előtt zajlott, Pochettino például a 2019-es BL-döntő előtt elmondta, amennyiben megnyerik a trófeát, távozik a csapattól. Ez a kijelentés érthetően nem dobta meg a csapatmorált, a Liverpool végül két góllal el is intézte a Spurst. A menedzser maradt, kapott egy méregdrága igazolást Tanguy Ndombele személyében, sőt még az angolok egyik legnagyobb ígéretét, Ryan Sessegnont is sikerült elhozniuk a Fulhamtől. Ennek ellenére az eredmények már nem jöttek, a követelmények továbbra is magasak voltak az edzéseken, de a keret nagy része már nem hitte el a csodát – nevezetesen, hogy ismét trófea közelbe kerül a Spurs.
Köztük volt Christian Eriksen is, akivel különösen megromlott Pochettino viszonya, mert a dán szeretett volna távozni a csapattól, ami tovább nehezítette az amúgy is háborús állapotokat a klubnál. Emellett a keret nagy ikonjai távoztak vagy nem látták, hogyan tovább. Mindenki meglepetésére az angol bajnokság egyik legpontosabban passzoló középpályása, Mousa Dembélé lelécelt Kínába, Vertonghen és Alderweireld szerződései pedig utolsó szakaszukba léptek, érdemi lépés pedig nem indult a megtartásukra.
Levy döntését alapvetően nem lehetett megkérdőjelezni: Pochettino már képtelen volt felrázni a csapatot, az öltöző romokban hevert, felesleges lett volna az idény végéig húzni a hattyúdalt. A klubelnöknek elég volt átnéznie Manchesterbe, ahol Louis van Gaalt és Mourinhót is jóval több ideig engedték a kispadon rombolni, mint azt szabadott volna. November végén közös megegyezéssel elköszöntek az argentintól, az európai sportsajtó pedig arról kezdett spekulálni, vajon kit szerződtet majd Levy, aki új szintre emelheti a Spurst? Pletykálták a németek fiatal taktikai zsenijét, Julian Nagelsmannt, de Brendan Rodgers és Gareth Southgate is ott volt a klub kívánságlistáján.
Furcsa is volt, mikor Pochettino menesztése után, rövid időn belül kommunikálta a klub, hogy a Manchester Unitedtől pár hónapja kirúgott José Mourinhót teszik a csapat élére. Levy döntése már akkor megkérdőjelezhető volt, hiszen miért pont azzal a menedzserrel próbál szintet lépni, aki évek óta nem tudja levetkőzni azon hibáit, melyek háromszor is menesztését eredményezték?
Jó nyitány, szárnyaló Dele Alli
Mourinho első meccse november huszonharmadikán volt a West Ham ellen, ahol nagy csatában (három góllal is vezetett a Spurs, végül 3-2-re nyert), de elhozta a három pontot a londoni olimpiai stadionból. Rögtön fényezte is magát kicsit:
Nagy szerencse, hogy ilyen sok év van mögöttem a Premier League-ben, mert mondtam a félidőben: ha hárommal vezetnénk is nyílt lenne a mérkőzés a 85. percben.
Első tíz meccse sem alakult rosszul a kispadon: hat győzelmet, három vereséget és egy döntetlent hozott, a Spurs pedig érezhetően új lendületet nyert magának. Januárban kinyílt a pénztárca, az elmúlt öt nyár alatt alig százmillió fontot költő londoniak aktiválták az eddig kölcsönben szereplő Giovanni Lo Celso opciós vételi jogát, szerződtették a tehetséges Steven Bergwijn-t és kölcsönbe hozták a mindössze tizenkilenc éves Gedson Fernandest, aki ha beválik, ötvenmillió euróért végleg Londonban maradhat.
Dele Allinak is új helyet talált Mourinho, miután az angol középpályás igencsak megsínylette a Pochettino-éra utolsó időszakát. Sokat volt sérült, ha pedig egészséges volt, nem ment neki a játék. Sokan azt tippelték, Alli vagy Eriksen lehet majd az, akit elsőként „kicsinál” a portugál, helyette rögtön az első sajtótájékoztatóján kijelentette, Allihoz hasonló kulcsjátékosokra van szüksége. Az üzenet betalált, mert az angol játékos Mourinho első három meccsén gólt lőtt vagy gólpasszt adott. Azóta nyolc találatot és négy asszisztot számlál (emellett a legtöbb helyzetet is ő hagyja ki), nála csak Szon és Harry Kane teljesít jobban Mourinho érkezése óta.
A portugál a szokásos 4-2-3-1-es taktikájával próbálkozik a Spursnél is, Serge Aurier egy különösen fontos láncszem: ő az, aki a védelemből extra mód segíti a támadásokat, legtöbbször zavart keltve az ellenfél tizenhatosa körül.
A Tottenham hátulról történő építkezésében nagy fegyver az angol játékos: a védelem megbontásával – Alli visszatéréséig – szélről próbálkoztak a londoniak, most azonban egyre inkább középre centralizálódik a dolog. Nem véletlenül, mert Alli kitűnően tud „őrlődni” az ellenfél védelme előtt, bemozogva olyan területekre, ahol máris kapu felé fordulhat, vagy áthelyezeti egy számára szimpatikus oldalra a támadoskat. Ezzel párhuzamosan arra is késztetik az ellenfelet, hogy változtassanak a védekező struktúrájukon, hiszen Allit hagyhatják háttal a kapunak ficánkolni. A másik nagy fegyvere, hogy brutálisan jól érkezik a kapu elé, mindezt pedig a félpályáról is jól csinálja.
Aurier beadásainál így nem elég Kane-re figyelni, ott van Alli is, az Olympiakosz elleni BL-meccsen ekképp büntetett:
Viszont mindig van egy „problémás játékos”
Február végén valami eltört a Tottenhamnél. Kane hosszabb távra kidőlt, ahogy Szon és Sissoko is, nemrég pedig Bergwijn szedett össze sérülést. Érthetően nehéz volt megbirkózni a hiányukkal, főleg, hogy egy egészséges kezdő tizenegyet is combos feladat volt a pályára pakolni. Február közepétől hat meccset játszott a Spurs, egy döntetlen kivételével az összeset elvesztették, és rendkívül csúnya módon kizúgtak a BL-ből. Utóbbit megelőzően még játszottak egy meccset az angol bajnokságban, ahol a Burney volt az ellenfelük. Mindössze döntetlenre futotta a londoniak erejéből, Mourinho máris megtalálta magának a bajok forrását, a rekordigazolás Ndombelét:
Az első félidőben nem volt középpályánk. Természetesen nem Oliver Skippről beszélek, mert ő egy tizenkilenc éves fiú, nem mondhatok rá semmit. De nem mehetek el szó nélkül Ndombele mellett, neki volt elég meccse a legmagasabb szinten. Tudom, hogy a PL más, bizonyos játékosoknak idő kell a beilleszkedéshez. De nézd meg, hogy játszik Lucas vagy Lo Celso
– vélekedett a BBC-nek. Valamennyi igazsága van abban, hogy Ndombele nem focizik élete formájában, azonban botorság lenne azt gondolni, ennek bármi köze van ahhoz, mikor és milyen szinten játszott eddig. Mintha Mourinho elfelejtette volna, hogy a francia játékos kiválóan kezdte angliai pályafutását Pochettino irányítása alatt. Első nyolc meccsén például öt gólból vette ki a részét, meccsenkénti szerelései és labdaszerzései pedig 4,1-es mutatót hoztak. Ebben engedett le leginkább a portugál kezei alatt: egy gólban tudott szerepet vállalni, a szerelések és labdaszerzések száma pedig drasztikusan csökkent (2,1 meccsenként). A Burnley ellen ráadásul egyetlen sikeres megindulása sem volt.
Eriksen sem focizott jól a télen, Mourinho rámutatott, „ő sem idióta, pontosan tudja, miért esett vissza a dán középpályás teljesítménye”. Ennek okán el is passzolták az Internek, amire a portugál megjegyezte, elég rossz időzítés volt egy január végi ajánlat a kék-feketéktől, nem is tartja fairnek mindezt. A dán nélkül, Ndombelével a padon folytatódtak az európai kupaküzdelmek, ahonnét Nagelsmann Lipcséje ejtette ki őket, méghozzá egy nagyon sima, összesítésben háromgólos győzelemmel. Ahogy az Opta statisztikája rámutat,
A meccs után Mourinho azonnal megtalálta az okokat:
- túl sok a sérült, nincsenek támadóik, így veszélytelenek bármilyen kapura,
- az összes lipcsei cserejátékos befért volna a kezdőjébe, azaz a Lloris, Aurier, Alderweireld, Tanganga, Sessegnon, Winks, Dier, Lo Celso, Alli, Lamela, Lucas sorba.
A játékosok nyílt kritizálása egyáltalán nem újkeletű a portugálnál, mindössze azoknak lehet váratlan, akik az elmúlt tizenöt évet sporthírek olvasása nélkül töltötték. A Give Me Sport egy komoly gyűjtést csinált azokból a balhékból, mikor Mourinho a sajtó előtt ment neki egyik-másik játékosának. 2004-ben Joe Cole-t kritizálta, mert nem szeret védekezni: „Mikor meglőtte a gólját, a meccs véget ért számára. Nekem ugyan tizenegy emberre lett volna szükségem a védekezéshez, de csak tíz volt” – fejtegette. Ricardo Carvalhót sem kímélte, szintén abban az évben úgy fogalmazott, a védőnek baj van a felfogásával, szerinte IQ-tesztet kellene csináltatnia vagy elmennie egy agyi kezelésre.
2013 tavaszán már Madridban szállt bele Pepébe: „Van egy nagy gondja, Raphaël Varane-nak hívják, ennyi a történet. Nem könnyű, hogy harmincegy évesen, ennyi tapasztalattal egy tizenkilenc éves kiüt a nyeregből. Egyszerű, nagyon is. Pepe élete megváltozott.” Napra pontosan, egy évvel később már ismét a Chelsea-t irányította, akkor Hazard-t találta meg magának:
Eden nem az a játékos, aki feláldozná magát a csapatért. Mentálisan nem áll készen, hogy visszafusson a balhátvédhez segíteni.
Majd a Manchester Unitednél kezdett rombolni, előbb Luke Shaw-t találta meg, akinek szerinte nincs agya a focihoz, emiatt neki kell az oldalvonal mellől irányítania őt – ettől azonnal fel is javul a teljesítménye. Következett Anthony Martial, aki szerinte nem volt elég rátermett a focihoz, hiába volt meg benne a potenciál. Jegelte is rendesen a franciát, aki emiatt Shaw-val egyetemben távozást fontolgatott. Henrikh Mkhitaryant is bevágta a padra, miután nehezen akklimatizálódott Manchesterben, és eltűnt az első két-három jó meccse után. Összeakasztotta a bajszát a csapat húzóemberével, Paul Pogbával is, akit később vírusként aposztrofált, mert akkora hatása van az öltözőre, ami a menedzser munkáját ellehetetleníti.
A kényszerszünet sem mentheti meg Mourinhót
Ha végignézzük a portugál elmúlt éveit vezetőedzőként, egyetlen tendenciát nagy eséllyel mindenki ki tud szúrni: ha nincsenek eredmények, Mourinho türelme elszáll, de nem saját magában, hanem a körülötte lévő emberekben keres hibákat. Láthatóan működésképtelen az a pedagógiai vonal, amit sikerrel alkalmazott első londoni és az Internél eltöltött időszakában: azaz nyíltan kritizál egy játékost, leülteti a padra, távol tartja a pályától, a poroszos nevelés pedig előbb-utóbb úgyis pozitív hatással lesz a keretre. 2020 van, és ha tetszik, ha nem, a foci változott, a játékosok mentális felkészítése, fitten tartása is más eszközöket igényel. Úgy tűnik, ehhez nincs már megfelelő eszköze a portugálnak.
Ráadásul ahogy jönnek a rossz eredmények, olyan hamar szakadt el nála a cérna a sajtótájékoztatókon, mert míg a Unitednél ehhez három szezon kellett, a Tottenhamnél fél év is elég volt. A Lipcse elleni első BL-meccsen kikaptak egy góllal, egy újságíró feltette a kérdést, a Spurs volt ennyire rossz vagy a németek ennyire jók. Mourinho kiakadt:
Ön szerint rosszak voltunk? Nem válaszolok a kérdésére, mert ez egy hibás kérdés, nem tetszik nekem.
Ne feledjük azt sem, hogy
Némileg igazságtalan lenne csak Mourinhóra ráhúzni a vizes lepedőt, mert a körülmények valóban nem ideálisak: viszonylag ritka, hogy ennyi húzóember kidőljön egy csapatból, a réseket pedig ifistákkal kell befoltozni (Tangangát és Foyth-ot ügyesen is építi a portugál).
Kérdéses, miként változat a háborús helyzeten a koronavírus európai tombolása, mert egy hosszabb pihenő nyilvánvalóan jót tehet a Spursszel: felépülnek a kulcsemberek, ezzel párhuzamosan a panaszkodásra okot adó tényezők is lecsökkennek Mourinhónál. Ám a BL-helyezés hiú ábrándnak tűnik egyelőre, mert a nyolcadik helyen porosodnak a bajnokságban, előzi őket a Sheffield és a Wolves is, de egy jobb sorozattal még simán megcsíphető az ötödik helyen álló Manchester United.
Levy gyors eredményeket, trófeákat, legfőképp Bajnokok Ligája-indulást érő helyet várt az új menedzsertől, ennek egyelőre semennyire nem tesz eleget José Mourinho. Hiába érkezett ingyen a csapathoz, a leléptetési díja milliós nagyságrendű, így a klubelnök nem teheti meg, hogy azonnal kivágja a portugált, ha az idény végére nem érik el az ötödik pozíciót a ligában. Akkor viszont megszorítások lesznek, amit esélyes, hogy nehezen visel majd az angol klubcsapatok élén eddig 925 millió fontot elköltő Mourinho. Koronavírus ide, sérült játékosok oda, ez eddig nemhogy nem sikertörténet, sokkal inkább egy tragikomédiának tűnik, amit nagy eséllyel mindenki más élvez a Tottenham szurkolóin kívül – tekintve, hogy a portugál szerződtetésének pillanatában tudni lehetett, hogy egyszer komolyan beüt majd a baj. És már a csapat legfontosabb játékosa, Harry Kane is belengette: ha minden így megy tovább, azaz nem nyer semmit a Spurs, akkor bizony le fog lépni a csapattól.
Mindenesetre az egykori Spurs-legenda, Dimitar Berbatov kitartana Mourinho mellett: „Azt hiszem, jó döntés volt a Spurs élére. Még mindig hiszek abban, hogy bármelyik edző megérdemel egy teljes szezont, hogy megszerezze saját játékosait, megértesse velük filozófiáját. Majd értékeljük Josét a következő szezonban.”
Mourinho egykori kedvencéről, Frank Lampardról is írtunk nemrég, aki remekül rajtolt a Chelsea kispadján, jelenleg is BL-helyezést érő pozícióban vannak a londoniak:
Kiemelt kép: Laurence Griffiths/Getty Images
