Nemzetközi foci

Meghalt a francia futball legendás kapitánya

Csütörtökön, négy nappal a 87. születésnapja után korában meghalt Michel Hidalgo, a francia labdarúgás egyik legendás alakja, az 1984-es Európa-bajnok válogatott szövetségi kapitánya.

Az 1933. március 22-én született szakember játékosként a Le Havre (1952-54), a Reims (1954-1957) és a Monaco (1957-1966) csapataiban játszott, a Reimsszel 1955-ben bajnok lett, és döntőt játszhatott az első ízben kiírt Bajnokcsapatok Európa Kupájában. A középpályás a döntőben gólt is szerzett, de csapata végül 4-3-re kikapott a Real Madridtól. A Monacóval 1961-ben és 1963-ban nyert bajnokságot.

1976-ban vette át a francia válogatott irányítását, 1982-ben világbajnoki 4., két évvel később Európa-bajnok lett – Franciaország vele nyerte meg első világversenyét.

A francia csapat szenzációs volt, az ellenfelek nem találták meg a Luis Fernández, Alain Giresse, Jean Tigana, Michel Platini középpályás sor, az ún. mágikus négyes (carré magique) az ellenszerét.

A világ pedig Michel Hidalgo kapitánynak köszönhette, hogy láthatta évekig ezt a csodát.

Legfontosabb újítása abban állt, hogy azt kérte az irányítójától, Platinitől mindig alkalmazkodjon az aktuális rendszer követelményeihez, és nem köré építette a csapata rendszerét.

Ebben persze segítségére volt a minőségi keret: Alain Giresse és Jean Tigana mindketten kimagasló képességű irányítók voltak. Hidalgónak csak meg kellett találnia az ideális egyensúlyt az egyéni kreativitás és a rendszer között. Ha ez megvolt, a gólhelyzetek szinte maguktól jöttek” – írta róla Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében.

A válogatott élén 76 mérkőzést vívott, a mérlege 42 győzelem, 16 döntetlen és 18 vereség volt.

Az Eb-sikert követően átadta helyét Henri Michelnek, 1986-ig technikai igazgatóként dolgozott, majd 1991-ig az Olympique Marseille futballigazgatója volt. Miután a klubot – fiktív kölcsönök és hamis számlák miatt – bűnösnek találták csalás vádjában, Hidalgo sem kerülhette el a büntetést, négy hónap felfüggesztett börtönt kapott. Ezt követően vissza is vonult a futballtól.

Idén február 12-én még megjelent egy nagy futballtalálkozón, amelyen az 1978-as és 1982-es vb- és az 1984-es Eb-csapat tagjai találkoztak.

Kiemelt fotó: AFP

Olvasói sztorik