Nemzetközi foci

Kitalálod, mi lesz a 2021-es foci Eb neve?

Nem, nem az, amire gondolsz. Sőt még az UEFA sem tudja, mire gondol.

UEFA EURO 2020.

A szervezők pénteken bejelentették, hogy ez marad a labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos elnevezése annak ellenére, hogy a tornát a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztották.

Bízunk benne, hogy minden helyszín változatlan marad, és a tornát jövőre is az eredeti tervek szerint rendezhetjük meg

– áll az európai szövetség (UEFA) pénteki közleményében.

Az első közleményben, mert később egy újabbat posztoltak a Twitteren, amelyben azt írták, még nem született döntés az Eb nevének megváltoztatásáról, és a korábbi információ csak tévedésből került ki.

Ami jelenleg biztosnak tűnik: a kontinensviadalra idén június 12. és július 12. között került volna sor Budapesten, Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában.

Az UEFA kedden döntött a halasztásról, és azt is meghatározta, hogy jövőre június 11-től július 11-ig rendezi meg a tornát. Aleksander Ceferin, a szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy a 24 csapatos, 51 mérkőzésből álló Európa-bajnokság elhalasztásának költségei valószínűleg euró-százmilliókban mérhetők majd.

Kiemelt kép: FABRICE COFFRINI / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik