Nemzetközi foci

A FIFA műsorára tűzi a vb-k történetének legemlékezetesebb mérkőzéseit

Az első a 2014-es spanyol-holland meccs kapta a legtöbb voksot.

A nemzetközi szövetség (FIFA) #WorldCupAtHome elnevezéssel a koronavírus-járvány miatt új kampányba kezdett, amelynek keretében a világbajnokságok történetének legemlékezetesebb mérkőzéseit tűzi műsorára különböző platformokon. A FIFA honlapján a szurkolók dönthetnek arról, hogy melyik összecsapást éljék majd újra otthonunkban.

Kezdésképpen a 2014-es brazíliai világbajnokság került terítékre: a drukkerek első körben a spanyol-holland (1-5) csoportmérkőzés, a Brazília-Kolumbia (2-1) negyeddöntő, illetve a Németország-Argentína (1-0) finálé közül választhattak. A szavazást a spanyol-holland párharc nyerte 43.9 százalékkal, így ez mérkőzés lesz látható szombaton 15 órától.

A közvetítések során – amelyeket a FIFA oldalán, YouTube-csatornáján lehet majd követni – a mérkőzések mellett interjúkkal és érdekességekkel színesítik a programot, a szurkolók pedig élő chat-beszélgetésekben oszthatják meg emlékeiket.

Kiemelt kép: DIMITAR DILKOFF / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.