Nemzetközi foci

Európai kakukktojás: futball, szurkolókkal Fehéroroszországban

Rendkívüli állapot? Ugyan már!

A Fehérorosz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint nem lenne értelme a szurkolók kizárásának, vagyis a zárt kapus mérkőzéseknek a csütörtökön kezdődött bajnokságban.

A koronavírus-járvány miatt minden európai bajnokság szünetel, a fehérorosz élvonal viszont éppen csütörtökön rajtolt: az Energetik BGU házigazdaként 3–1-re legyőzte a BATE Boriszov együttesét.

Vlagyimir Bazanov, a szövetség elnöke közölte, az országban „csak” 51 koronavírusos esetet regisztráltak, ezért nem volt okuk a szezonkezdet elhalasztására.

Nem lett volna szabad elkezdenünk? Rendkívüli állapotot hirdettek? Nem. Nincs kritikus helyzet, tehát úgy döntöttünk, hogy időben elrajtolhat a bajnokság

– mondta az elnök, aki hozzátette, bár Európában a leállás előtt sok mérkőzést játszottak zárt kapuk mögött, ennek Fehéroroszországban nem lenne értelme, mert akkor is sok szurkoló összegyűlne a stadionok körül.

Bazanov elmondta, ő maga is több mérkőzést a helyszínen tekint majd meg, az első fordulóban például hármat is.

Az elnök elárulta, felkészültek rá, hogy később esetleg halasztásokra lesz szükség a programban, és folyamatosan kapcsolatban állnak az Egészségügyi Minisztériummal. Hozzáfűzte, az európai szövetség (UEFA) nem adott ajánlást, sőt világossá tette, hogy a hazai bajnokságokról minden esetben a nemzeti szövetségeknek kell dönteniük – írja az MTI.

A sportvezető leszögezte, a szövetség tejes mértékig vállalja a felelősséget, bármilyen egészségi probléma legkisebb gyanúja esetén az érintett játékost alaposan kivizsgálják, és szükség esetén elkülönítik a csapattársaitól.

Fehéroroszországban a kosárlabda- és a röplabda-bajnokságot felfüggesztették, de a labdarúgókon kívül a jégkorongozók még játszanak.

Kiemelt kép: SAMIR YORDAMOVIC / ANADOLU AGENCY

Olvasói sztorik