Nemzetközi foci

Milliókat adományozott hazájának a járványhelyzet miatt Sadio Mané

A Liverpool klasszisa is segíti a szenegáli harcot.

A BL-győztes Liverpool szenegáli klasszisa, Sadio Mané 45 ezer eurót – a jelenlegi árfolyammal számolva több mint 15 millió forintot – adományozott a hazájában a koronavírus-járvány elleni küzdelemmel foglalkozó nemzeti bizottságnak – számolt be róla a BBC.

A játékos akkor döntött az adomány mellett, amikor Szenegálban is elkezdett növekedni a megbetegedések száma, amely a legutóbbi hírek szerint 27 beteget jelent. Mané a közösségi médiában arra kérte honfitársait, hogy vegyék rendkívül komolyan a koronavírust.

A játékos tanácsokkal is szolgált követőinek, és az olyan megelőző intézkedésekről beszélt, minthogy fertőtlenítsenek és hogy rendszeresen mossanak kezet legalább 30 másodpercig.

Kiemelt kép: Khaled DESOUKI / AFP

Olvasói sztorik