Nemzetközi foci

A teljes 2020-as Eb megrendezésére jelentkezett be Oroszország

Az eredeti tervek szerint több városban, köztük Budapesten lenne a torna.

Alekszej Szorokin, a szentpétervári szervezőbizottság vezetője kijelentette: Oroszország szívesen megrendezné az idei labdarúgó Európa-bajnokságot, hogy a koronavírus-járvány miatt ne kelljen elhalasztani – írja az MTI.

Oroszország hajlandó segíteni abban a nehéz helyzetben, amelybe a szervezők kerülhetnek

– nyilatkozta hétfőn Alekszej Szorokin.

A mérkőzéseket június 12. és július 12. között Budapestet, Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában rendeznék. A 24 válogatottat felvonultató esemény 51 meccsből állna, de az európai szövetség (UEFA) kedden tanácskozik a torna elhalasztásáról.

Készen állunk, hogy vállvetve küzdjünk, de először meg kell vitatnunk, milyen lenne a formátum, és hány mérkőzést rendeznének

– tette hozzá Szorokin.

Korábban Dmitrij Csernyisenko miniszterelnök-helyettes is hasonlóan nyilatkozott, viszont Vjacseszlav Koloszkov, az Orosz Labdarúgó Szövetség tiszteletbeli elnöke szerint az egész Európa-bajnokságot el kellene halasztani.

Érdekesség, hogy Oroszország egyúttal hétfőn felfüggesztette a nemzetközi és korlátozta azoknak a nemzeti sporteseményeknek a megrendezését, amelyek nincsenek összefüggésben a 2020-as, tokió nyári olimpiával.

Oroszországban – amely a két évvel ezelőtti világbajnokság házigazdája volt – a hivatalos jelentések szerint más országokhoz képest viszonylag kevés koronavírusos megbetegedést regisztráltak.

Kiemelt kép: dpa/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik