Nemzetközi foci

Félbeszakadt az angol és a francia bajnokság, kedden leállhatnak a németek is

A német liga (DFL) elnöksége pénteken rendkívüli ülést tartott, amelyen újra megvizsgálta a koronavírus okozta problémákat. A DFL azt javasolja, hogy az első-, és másodosztály küzdelmeit függesszék fel – a javaslatról a jövő hétfőn esedékes ülésen döntenek.

Az elképzelés szerint a határozat másnaptól lépne életbe és április 2-ig, azaz a válogatott mérkőzések miatt esedékes szünetig lépne életbe – írja a Bild.

A hétvégi mérkőzéseket addig is zárt kapuk mögött rendezik meg, ugyanakkor ez az állapot komoly anyagi veszteséget okoz a kluboknak, a Borussia Dortmund 3 millió eurót veszít, amiért nem lehetnek nézők a Schalke elleni összecsapáson.

A másodosztályban a vasárnap kora délutánra tervezett Hannover-Dynamo Dresden találkozó biztosan elmarad, miután csütörtökön a hazai csapat balhátvédjének, Jannes Hornnak pozitív lett a koronavírus tesztje. Korábban az együttes másik hátvédjéről, Timo Hübersről derült ki, hogy megfertőződött a vírussal. Emiatt a Hannover összes játékosa karanténba került.

Eközben Franciaországban bejelentették, határozatlan időre szüneteltetik a bajnokságot.

Néhány perccel később Angliában is meghozták a döntést, április 4-éig nem folytatódik a bajnokság.

Csütörtökön a portugál és a spanyol, korábban az olasz bajnokságot függesztették fel.

Kiemelt kép: ROLAND WEIHRAUCH / DPA / dpa Picture-Alliance

Olvasói sztorik