Nemzetközi foci

Hivatalos: koronavírusos a Premier League sztárcsapatának edzője

Mikel Arteta azt ígéri, hogy amint lehet visszatér a kispadra.

Megfertőződött az újfajta koronavírussal az Arsenal vezetőedzője közölte az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő londoni klub, hozzátéve, hogy Mikel Arteta már karanténba is került. Ez az első ismert koronavírusos fertőzés a Premier League-ben.

Az Arsenal csütörtök este bejelentette továbbá, hogy az egyesület első csapata játékosainak, több alkalmazottjának, az edzői stáb tagjainak is izolálniuk kell magukat. A közleményben idézték Mikel Artetát, aki sajnálatának adott hangot. Mint írta, nem érezte jól magát, ezért végeztette el a koronavírus-tesztet, amely pozitív lett.

Amint lehet, visszatérek a munkába

– tette hozzá.

Az egyelőre bizonytalan, hogy az Arsenal vezetőedzőjének megbetegedése milyen következményekkel lesz a Premier League-re, amelynek vezetői pénteken rendkívüli tanácskozást tartanak. A londoni klub legalább 14 napig – a vírus lappangási idejéig – nem játszhat mérkőzést. Az Arsenal szombaton a Brighton ellen lépett volna pályára idegenben.

A csapatnak már a szerdai, Manchester City elleni rangadóját is el kellett halasztani, mert előzőleg a londoni klub több játékosa kapcsolatba került az Olimpiakosz görög csapat tulajdonosával, aki megfertőződött az újfajta koronavírussal – írja az MTI.

Kiemelt fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

Olvasói sztorik