Nemzetközi foci

Elkapta a koronavírust a Nottingham Forest tulajdonosa

A Nottingham Forest tulajdonosa, Evangelosz Marinakisz megfertőződött a koronavírussal, ezt az angol másodosztályú klub hivatalosan is megerősítette.

„Marinakisznál a betegség első jelei azt követően mutatkoztak, hogy visszatért Görögországból. A nottinghami tartózkodása alatt nem utalt semmi a vírusra. A klub tanácsot kért az orvosoktól és az illetékes irányító testületektől, hogy milyen intézkedéseket kell meghoznia” – írta közleményében a klub.

A görög üzletember – aki az angol csapat mellett az Olympiakosz tulajdonosa is – azt mondta, kötelességének érezte, hogy értesítse a nyilvánosságot.

Jól érzem magam, megteszem az összes szükséges intézkedést, és betartom az orvos utasításait

– ígérte.

Kiemelt fotó: Adrian DENNIS / AFP

Indiában 1,4 milliárd ember él, mégis mindössze százötvenezer igazolt labdarúgó van az országban. Nem csoda, hogy eddig csak egyszer sikerült kijutniuk a világbajnokságra, de végül akkor is visszaléptek. India 2047-ben ünnepli függetlenségének 100. évfordulóját, erre többek között úgy készülnek, hogy az ország történelmének legnagyobb volumenű futballfejlesztését hajtják végre.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!