Nemzetközi foci sport

Megoldást kell találni a koronavírus miatt elhalasztott meccsekre

Az UEFA munkacsoportot állított fel.

Az Európai Labdarúgó Szövetség munkacsoportot állított fel, melynek feladata, hogy megoldást találjon a koronavírus-járvány miatti halasztásokkal átalakuló versenynaptárt érintő problémákra. Teodor Teodoridisz, a szervezet főtitkára az amszterdami UEFA-kongresszuson kedden azt mondta, a testületet hétfőn hozták létre, és már meg is kezdte a munkát.

A vírus európai terjedése miatt több labdarúgó-bajnokságban is mérkőzéseket halasztottak el, a legnagyobb problémát mindez várhatóan Svájcban okozza: a helyi bajnokságot legalább március 23-ig felfüggesztették, miután a csapatok képviselői közölték, nem hajlandóak zárt kapuk mögött játszani.

Svájcban több mint kéttucat fertőzöttet találtak már, emiatt az ezerfősnél nagyobb tömeget megmozgató rendezvényeket március 15-ig betiltották, ezzel is igyekezvén elejét venni a járvány terjedésének. Ennek következtében a svájci labdarúgó-bajnokság első két osztályának összes mérkőzését törölték a válogatott szünetig.

Olaszországban a 25. fordulóból négy, a 26. körből pedig hat mérkőzést halasztottak el, utóbbiakat május 13-ra. Előbbieknek még nincs új időpontja – írja az MTI.

A nyári Európa-bajnokság miatt – papíron – május 14-ig minden bajnokságnak véget kell érnie.

Kiemelt fotó: Alexander Vilf / Sputnik

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.