Nemzetközi foci

Szoros meccsen lett ismét a Manchester Cityé a Ligakupa

Az Aston Villa nem adta olcsón a bőrét.

A Manchester City 2-1-re legyőzte a Wembley Stadionban az Aston Villát a Ligakupa fináléjában. A 20. percben Sergio Agüero szerezte meg a vezetést a címvédőnek.

Alig tíz perccel később ismét zörrent a háló, Rodri talált be. A gól pikantériája, hogy a Manchester City jogtalanul jutott szöglethez, hiszen fekete mezes játékosról ment ki a labda. Dean Smith, az Aston Villa trénere hiába reklamált, ilyet esetet nem lehet visszanézni a videobíróval.

Nem tört össze ugyanakkor az Aston Villa, a 41. percben John Stones hibája után Mbwana Samatta gólja visszahozta a reményeket az oroszlánoknak.

A felek azonban ellőtték puskaporukat az első félidőben, a másodikban már újabb gól nem született, így a Manchester City fennállása hetedik Ligakupa-győzelmét aratta.

A Manchester City sorozatban harmadszor hódította el a Ligakupát, és amikor döntőbe jutott, továbbra is csupán egyszer – 1974-ben – maradt alul. A manchesteriek az elmúlt hét kiírásban ötödször diadalmaskodtak. Az Aston Villa kilencedik alkalommal jutott döntőbe, 2010 után először. Az ötszörös kupagyőztes gárda 1996-ban hódította el a trófeát legutóbb.

Kiemelt kép: Adrian DENNIS / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.