Nemzetközi foci

Bajban a Real Madrid: Hazard megint megsérült

Zidane vészjósló nyilatkozatot adott a lecserélt játékosról.

A Levante vendégeként szenvedett 1-0-s vereséget a Real Madrid a spanyol LaLiga 25. fordulójában, így hosszú idő után elveszítette első helyét a tabellán – a gálázó Lionel Messi vezette FC Barcelona megelőzte két ponttal.

A mérkőzésen semmi sem jött össze a Realnak, ráadásul a 67. percben kényszerű cserét kellett végrehajtania Zinédine Zidane vezetőedzőnek: Eden Hazard sérült meg, Vinícius Junior váltotta.

A csere után Hazard bokáját a kispadon jegelték, a mérkőzést követően pedig a vezetőedzőt faggatták az újságírók a játékos állapotáról

Nem nézett ki jól

– jegyezte meg a francia szakember, hozzátéve, hogy ugyanott kapott rúgást, ahol novemberben is.

Mint ismert, a belga sztár néhány hete tért vissza sérüléséből, ez volt a második meccse a novemberi kidőlése óta. Vasárnap is vizsgálatok várnak rá, így a hét elejére derülhet ki, hogy ott lesz-e a szerdai, Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén – eredetileg erre a találkozóra szerették volna százszázalékos állapotba hozni a középpályást, azonban most még az sem biztos, hogy keretben lesz.

Kiemelt kép: Jose Jordan/AFP

Olvasói sztorik