Nemzetközi foci

Flippergóllal mattolta a Chelsea Mourinho csapatát

Három lövésből összejött a találat.

Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után győzött ismét a Chelsea, amely 2-1-re verte hazai pályán a Tottenhamet a Premier League 27. fordulójában. Frank Lampard csapata így négy pont előnyben van a városi riválissal szemben.

A Premier League-összecsapás tizenötödik percében Olivier Giroud tette kellemetlenebbé José Mourinho visszatérését a Stamford Bridge-re. A Chelsea korábbi szakvezetője ezúttal már a Tottenham élén látogatott el a londoni riválishoz, és nézte, ahogy a házigazda ritkán látható tűzijáték után előnybe kerül.

A francia Giroud próbálkozását védte a honfitárs, Hugo Lloris, majd Harry Winks lövése pattant ki a kapufáról, hogy aztán Giroud másodszor már ne hibázza el.

Gyorsan előnybe került a Chelsea

A Chelsea második félidő legelején megduplázta az előnyét Marcos Alonso révén, ám a meccs nyílt maradt ezután is, majd a Spurs szépített, a menteni igyekvő Rüdigerről pattant a labda a saját kapujába. Ez a 89. percben történt, a maradék időben a vendégeknek már nem sikerült kiegyenlíteni.

Volt a meccsen egy ilyen durva belépő, amit hiába néztek vissza VAR-ral is, Lo Celso még csak lapot sem kapott érte:

Premier League, 27. forduló

Burnley-Bournemouth 3-0 (0-0)
Crystal Palace-Newcastle United 1-0 (1-0)
Sheffield United-Brighton 1-1 (1-1)
Southampton-Aston Villa 2-0 (1-0)
Chelsea-Tottenham Hotspur 2-1 (1-0)

Olvasói sztorik