Nemzetközi foci

Olvad a Real-előny: a kiesés elől menekülő Celtával nem bírt a Madrid

Hazai pályán bukott nagyon fontos pontokat Zidane-csapata.

A listavezető Real Madrid a kiesőzónában tanyázó Celta Vigót fogadta a spanyol LaLiga 24. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén.

Óriási meglepetésre a vendégek szereztek vezetést: Fedor Szmolov kapott remek labdát Iago Aspastól, s magabiztosan passzolt a hosszú sarokba. Óriási fölényben kezdett játszani a Real, volt is helyzete az egyenlítésért, de a félidő hajrájában Thibaut Courtois bravúrjára is szükség volt, hogy ne duplázza meg előnyét a vendég együttes.

Lesgóllal nyitotta a második félidőt a Real Madrid – Sergio Ramos lógott be, így hiába lőtt a léc alá –, de alig négy perccel később már érvényes Toni Kroos-találatot ünnepelhetett a Bernabéu közönsége. Ramos sem maradt gól nélkül, 65 perc játék után egy tizenegyest értékesített, amivel már a Real volt előnyben. Azonban nyerni tudott: a 83. percben csereként állt be Santi Mina, három perccel később pedig 2-2-re módosította az állást, ami egyben a végeredmény is lett.

A döntetlennel a Real előnye egy pont a Barcelona előtt: 53 ponttal áll a bajnokság élén, míg az ősi rivális 52-t gyűjtött az elmúlt 24 fordulóban. A Celta az egy ponttal elmozdult a kiesőhelyről.

0-1

1-1

2-1

2-2

LaLiga, 24. forduló, vasárnapi mérkőzések

Sevilla–Espanyol 2-2 (1-1)
Leganés–Real Betis 0-0
Athletic Bilbao–Osasuna 0-1 (0-1)
Real Madrid–Celta Vigo 2-2 (0-1)

Kiemelt kép: Pierre-Philippe Marcou/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik