Nemzetközi foci sport

Pogba távozása ismét téma az angoloknál

Úgy tűnik, nyáron tényleg menne a Manchester Unitedből.

A Manchester Evening News azt írja, Paul Pogba továbbra is távozni akar a Manchester Unitedtől, legalábbis erről beszélt a csapattársainak. A beszámoló szerint nyáron jöhet a már hónapok óta belengetett klubváltás.

A MEN kiemeli, a Real Madrid és a Juventus is kiemelten érdeklődik a szezonban sokszor sérülés miatt kimaradó világbajnok középpályás iránt.

A United tavaly nyáron 180 millió font körüli összegért lett volna hajlandó lemondani a középpályásról, azonban a lap emlékeztet: Pogba immár szerződése utolsó 18 hónapját tölti, így az átigazolási díja is jelentősen csökkenhet, ráadásul az értékén szintén ronthat, hogy az elmúlt időszakban hónapokat hagyott ki sérülés miatt.

Kiemelt kép: Paul Ellis/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Apjához hasonlóan középpályás akart lenni, de olyan jól lőtt, hogy a fater lebeszélte róla. Ha fel akarja pörgetni magát, Rocky-filmeket néz, és annyira megszállott, hogy a nászútján is edzett minden nap. Ha a Napoliban is olyan gólerős lesz az első évében, mint előző négy klubjában, akkor apját másolva ő is olasz bajnok lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.