Nemzetközi foci

Közel az edzőváltás Torinóban

Betelt a pohár Torinóban, az olasz élvonalban szereplő csapat nyolc napon belül három vereséget szenvedett, a vasárnapi, Lecce elleni pofon pedig minden bizonnyal megpecsételte Walter Mazzarri edző sorsát.

A Napolival 2012-ben Olasz Kupát, 2013-ban bajnoki ezüstérmet nyert edző egy angliai, watfordi kitérő után tért haza, és vette át 2018-ban a Torino irányítását. A csapattal a 9. helyen végzett, majd tavaly még jobb pozícióban, hetedikként végzett.

Az idei szezon azonban nem a tervek szerit alakult, a Torino 22 forduló után a 12. helyen áll, a legutóbbi négy tétmérkőzését elbukta, ebből hármat nyolc napon belül.

Előbb január 25-én, szombaton hazai pályán 7-0-ra kikapott az Atalantától, majd kedden ugyan közel állt a meglepetéshez, de végül hosszabbítás után 4-2-re kikapott az AC Milantól a kupában.

Vasárnap aztán jött a Lecce elleni bajnoki, amelyen a kiesés ellen küzdő hazaiak 4-0-ra nyertek.

A Calcionews24 szerint a mérkőzést követően Mazzarrival összevitatkozott a torinói klubvezetés, míg Antonio Comi ügyvezető igazgató a Sky Sport mikrofonja előtt azt mondta, a mutatott játék elfogadhatatlan.

Mi dühített fel a legjobban? Csak nézzen rá a csapatra. Reagálnunk kell, mert a minőséggel nincs baj

– nyilatkozta.

A Football Italia szerint a poszt egyik esélyese a Frosinone korábbi edzője, Moreno Longo.

Kiemelt fotó: Silvia Lore / NurPhoto

Olvasói sztorik