Nemzetközi foci

Felső sarkos lövés nyírta ki az AS Romát a hatgólos meccsen

Az AS Roma 4-2-re kikapott a Sassuolótól az olasz bajnokság 22. fordulójában, így nem tudott közelebb lopózni a dobogón álló, és a városi riválisnál két mérkőzéssel kevesebbet játszó Lazióhoz. Sőt, ha az Atalanta megveri a Genoát, akkor még hátrébb is csúszik a tabellán.

A rómaiak bemutatták, milyen a rossz kezdés: már az első fél órában három gólt kaptak. Innen majdhogynem lehetetlennek tűnt a helyzet, azonban Dzeko fejese, majd Veretout tizenegyese (már tíz emberrel, Pellegrinit szórták ki) után úgy nézett ki, nagy feltámadást mutathat be a vendégcsapat.

A 74. percben azonban, a második római gól utáni középkezdést követően Boga mindent eldöntött, lövése után a felső sarokban kötött ki a labda. A Sassuolo először győzte le az AS Romát a Serie A-ban.

Serie A, 22. forduló

Sassuolo – AS Roma 4-2 (3-0)
Cagliari – Parma 2-2 (1-1)
Bologna – Brescia 2-1 (1-1)

Kiemelt kép: Tullio M. Puglia/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik