Nemzetközi foci

„Miért akarnék elmenni?” – Neymar már nem foglalkozik a Barcával

A brazil a PSG érdekeit tartja szem előtt.

A Paris Saint-Germain egyre elégedettebbek Neymar teljesítményével és hozzáállásával. Úgy tűnik, a brazil, akiért 2017-ben 222 millió eurót fizetett a klub, feldolgozta, hogy nem térhetett vissza a Barcelonába, és már a PSG érdekeit tartja szem előtt. Emellett az elmúlt hónapokban a sérülések is elkerülték a 27 éves támadót – írja az m4sport.hu.

Neymar mindezt alátámasztja a France Footballnak adott nyilatkozatában.

Sosem azzal a céllal játszom, hogy én legyek a Number One. Azért játszom, mert imádok futballozni, boldogsággal tölt el, ha a pályán lehetek. Miért akarnék elmenni? Még két évig él a szerződésem, azt akarom, hogy a csapat tovább fejlődjön. Az én elsődleges célom a Bajnokok Ligája megnyerése

– nyilatkozta a brazil.

Már nem foglalkozik a Barcelonába való visszatéréssel, és már sérülései sem hátráltatják. Kétszer a jobb lába ötödik lábközépcsontja miatt kellett hagynia hónapokat, majd a bokája sérült meg, de mára teljesen felépült és kirobbanó formában teljesít a PSG mezében.

A számok azt mutatják, hogy a francia bajnokság fekszik a játékának: 50 mérkőzésen 47 gólt szerzett. Erre eddig csupán egyetlen labdarúgó volt képes a Ligue 1 történetében, a svéd Gunnar Andersson a Marseille színeiben, 1950 és 1952 között. Nem elhanyagolható, hogy ezek mellett még 26 gólpasszt is kiosztott társainak a brazil.

Kiemelt kép: DENIS CHARLET / AFP

Olvasói sztorik