Nemzetközi foci

Már a fizetését is nyilvánosságra hozták, Olaszországba igazolhat Eriksen

Hat év után távozik Angliából.

A Gazzetta dello Sport információi szerint a végéhez közelednek az Inter és a Christian Eriksen közötti tárgyalások. A dán csatár 2024-ig ír alá a milánóiakhoz.

A Tottenham középpályásának nyáron lejár a szerződése, így a januári átigazolási időszak az utolsó, amikor pénzt kérhet érte a londoni csapat. A játékosnak több kérője is van, de a mértékadó olasz lap határozottan állítja, a Premier League  kirakatcsapatában folytatja pályafutását. Értékét kilencvenmillió euróra becsüli a Transfermarkt.

Roma császára után a leghűségesebb gladiátor is letette a fegyvert
Daniele De Rossi pályafutása főleg az ezüstérmekről szólt, élete legbecsesebb érmét, a vb-aranyat viszont otthagyta barátja sírján. Néha eszébe jutott, hogy ki kellene próbálni másik országot, de rájött, nem tud Róma nélkül élni.

A Gazetta úgy értesült, évi 7,5 milliós fizetéssel győzték meg az olaszok.

Christian Eriksen kilencvenöt alkalommal lépett pályára a dán válogatottban, míg a Premier League-ben kétszázhuszonöt meccsen viselte a Tottenham mezét.

Kiemelt fotó: Lindsey Parnaby / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik