Nemzetközi foci sport

Kispesti tucatlégiós helyett a kapusok rémálma lett belőle

Ciro Immobile karrierje ugyanúgy vakvágányra kerülhetett volna, mint egykori, Juventus-beli csapattársáé, Ayub Daudé, akit két év után nem marasztaltak a Honvédnál. Immobile is volt mélyen, a németeknél és Spanyolországban is megégett, de a Laziónál feltuningolták az önbizalmát, és most 60 éve nem látott produkcióval kápráztatja el az olasz futball szerelmeseit.

Ritka az olyan sportpályafutás, amikor valaki hullámvölgyek nélkül, folyamatosan egyre magasabbra jutva ér fel a csúcsra, és ha valaki, Ciro Immobile tudja, milyen kacskaringós és nehéz út vezet a sikerekig.

A februárban 30. születésnapját ünneplő olasz csatár a Vezúv lábánál, Torre Annunziatában született, és a helyi csapattól gyorsan átkerült a jóval nagyobb múlttal bíró Salernitanához, de eleinte nem tudott kitűnni a társai közül. 12 évesen a Sorrento lett a következő csapata, ahol hat évet húzott le, és a legjobb idényében, a 2007–2008-as szezonban már megvillantott valamit a képességeiből, amikor az U17-es csapatban 30 gólig jutott. Földije és druszája, az akkoriban az olasz válogatott másodedzőjeként dolgozó Ciro Ferrara beajánlotta korábbi klubjához, a Juventushoz a 18 éves Immobilét, aki egy évvel később új csapatával megnyerte az egyik legrangosabb olasz utánpótlástornát, a Viareggio-kupát.

A torna gólkirálya a négyszer betaláló Immobile éktársa Ayub Daub volt, aki a magyar szurkolóknak is ismerős lehet, hiszen 2013 és 2015 között a Honvédnál játszott, azóta viszont csapat nélkül tengődik.

Egy hónappal a Viareggio-kupa megnyerése után Immobile megmutathatta magát a Serie A-ban, Claudio Ranieri a Bologna elleni 4-1-es győzelem utolsó perceiben küldte őt pályára a Juve-legenda, Alessandro Del Piero helyére. Még ugyanebben az évben, szintén Del Pierót váltva debütált a Bajnokok Ligájában, a francia Bordeaux ellen, de pár perces epizódszerepeknél több nem jutott neki, pedig a 2010-es Viareggio-kupát ismét sikerült megnyernie, ráadásul tíz góljával besöpörte a gólkirályi címet és a torna legjobbjának járó díjat is.

Logikusnak tűnt, hogy a Juve kölcsönadja őt, hogy beleerősödjön a felnőtt futballba, de a másodosztályú Sienánál és Grossetónál sem sikerült maradandót alkotnia Immobilénak, a két klubban összesen húsz meccset kapott, ezeken két gólt szerzett. Úgy tűnt, egy helyben toporog a karrierje, de a következő kölcsönadás nagyon bejött: a támadó futball felkent apostola, Zdenek Zeman keze alatt olyan társakkal játszhatott, mint Lorenzo Insigne és Marco Veratti. Immobile pedig elkapta a fonalat.

A Pescara 83 ponttal és 90 szerzett góllal nyerte meg a másodosztályt, Immobile a termés majdnem egyharmadát magára vállalta, így 28 góllal a gólkirályi címet is az aranyérem mellé rakhatta.

A Genoa már idény közben kinézte magának a csatárt, és 4 millió euróért megszerezte a játékjogának a felét, de első teljes Serie A-szezonjában Immobile messze elmaradt a várakozástól, 33 meccsen is megkapta a bizalmat, de csak 5 gól került a neve mellé.

Pedig első élvonalbeli gólja mestermunka volt: a labdaátvétellel két védőt is becsapott, és egyből helyzetbe hozta magát, majd a precíz balos lövés is klasszis megoldás volt. Valahol sorsszerű, hogy betalált a Juventus és a nagy kedvencének számító Napoli ellen is, vagyis két olyan klub ellen is eredményes volt, amelyhez erősen kötődött.

Ráadásul a Genovában az év meccsének számító városi derbin is gólt szerzett, és az Inter ellen is zseniális egyéni alakítást láthattunk tőle, más kérdés, hogy góljai mindössze egy pontot értek a majdnem kieső Genoának, amelyben Tőzsér Dániel is csapattársa volt.

A kikötővárosban csak egyetlen szezon jutott neki, mert a Juventus megvette a teljes játékjogát, majd fogta és lepasszolta a város másik csapatának, a Torinónak, ezzel pedig nagyon jót tett Immobiléval. Ahogy a Pescaránál egyből kivirult a csatár a megfelelő társak segítségével, úgy a Torinónál is nagyon sokat jelentett neki Alessio Cerci jelenléte. Ők ketten hihetetlen összhangban futballoztak, aminek 35 gól és 15 gólpassz lett az eredménye.

Pedig Immobile első torinói bajnoki góljára a hetedik fordulóig kellett várni, de onnantól nem volt megállás, és végül 22 góljával Luca Tonit, Carlos Tévezt és Gonzalo Higuaínt megelőzve zsebelte be a gólkirályi címet, miközben a 2012 tavaszán a Pescarával együtt feljutó Toro a hetedik helyének és a Parma anyagi gondjainak köszönhetően Európa Liga-induló lett.

Immobilének remek ajánlólevél volt a gólkirályi cím, így a Torino EL-kalandjából már kimaradt, mivel 18,5 millió euróért leigazolta a Borussia Dortmund, amely abban bízott, hogy megtalálja benne a távozó Robert Lewandowski utódját. Érthető módon nagyon vágyott rá, hogy kipróbálja magát a Bajnokok Ligájában, ahol nem is vallott szégyent, a csoportkörben hat meccsen négy gólt lőtt, többet, mint a bajnokságban huszonnégy találkozón.

Azonban sem a német nyelvvel, sem a helyi kultúrával nem sikerült megbarátkoznia, ráadásul a Dortmund kutyául szenvedett, 13 forduló után az utolsó helyen állt, úgyhogy a csapatnak igazán szüksége lett volna Immobile góljaira.

Nehéz időszakot éltem át, távol voltam az otthonomtól, és a német nyelvvel is gondjaim voltak. Szerencsére egy tolmács mindig mellettem volt, és fordított nekem, amikor az edző a taktikát magyarázta, de a pályán kívül nehezebb dolgom volt, és több segítséget vártam volna a csapattársaktól. Nem értettem, hogy a német média miért kritizál folyamatosan, olyanokat írtak, hogy a Bayern München a Real Madridtól igazol, míg a Dortmund csak a Torinóból képes. Talán még mindig frusztráltak voltak attól, hogy az olasz válogatott 2006-ban megnyerte a németországi világbajnokságot

– emlékezett vissza a dortmundi időszakra Immobile, aki a csapat edzőjétől, Jürgen Klopptól sem volt elájulva. Úgy érezte, Klopp széthajtja a csapatot a felkészülési időszakban, viszont nem találta kielégítőnek a hétközi edzéseket, és bár elismerte, hogy a szuggesztív edző mesterien tudta motiválni a játékosait, taktikailag keveset adott neki.

Immobile udvarolt egy sort a régóta áhított Napolinak, aztán amikor kosarat kapott, egy újabb országváltástól várta, hogy visszanyerje az olaszországi formáját. Csakhogy Spanyolországban sem találta a helyét, pedig a közvélekedés szerint a LaLigában könnyebb gólt szerezni, mint az agyontaktikázott Serie A-ban.

A Sevilla edzőjénél, Unai Emerynél nem számított első számú csatárnak, de a 334 perc alatt szerzett két gólja így sem tűnik túl izmosnak. Szerencsére a Torino kimentette, és az idény második felét már korábbi csapatánál kezdte, ahol egyből gólt szerzett a Frosinone elleni meccsen. Bár a mojóját még nem szerezte vissza, de a jól bevált olasz közegben biztatóbban mozgott, 14 meccsen éppen annyi bajnoki gólt szerzett, mint a német és spanyol ligában összesen – ötöt, és volt mellé négy gólpassza is.

2016 nyarán megint új várost és új társakat kellett megszoknia a csatárnak, miután a Lazio 9 millió euró körüli összegért megvette a Sevillától.

Három és fél évvel később most ennek pont az ötszörösét éri Immobile a Transfermarkt adatai szerint, leginkább azért, mert 2016 nyara óta 122 bajnokin játszott a Lazio mezében, és 86 gólt szerzett, ami 0,7-es gólátlagot jelent.

Úgy tűnik, Immobile a római időszakára érett be, itt tudja leginkább kihasználni az erényeit. Tőle ritkán látunk olyat, hogy négy-öt védőn átfűzi magát, viszont jobbal-ballal is kegyetlenül hatékony, és van szíve néha továbbtenni a labdát, ha a társa még jobb helyzetben van.

A Lazióban igazi otthonra leltem, és Simone Inzaghi elérte, hogy újra higgyek magamban, főszereplőt csinált belőlem Olaszország legfontosabb városának csapatában. Ezért örökre hálás leszek neki. A Lazio a legjobbakkal versenyez, és azon vagyunk, hogy a lendületünk ne törjön meg. Nem vagyunk olyan magas szinten, mint a Juventus, de megpróbáljuk lépésről lépésre csökkenteni a két csapat közötti különbséget

– nyilatkozta Immobile még 2017 őszén, de a szavai 2020 januárjában is érvényesek.

A Lazio ugyanis a féltávhoz közelítve 39 pontjával a harmadik helyen áll, hat ponttal elmaradva az Inter, Juventus páros mögött, de egy meccsel kevesebbet játszva a riválisoknál. A rómaiak a második legtöbb gólt lőtték (negyvenet, amiből tizenkilencet Immobile szerzett), miközben a Juvéval holtversenyben a második legkevesebb gólt kapták, tizenhetet. A csapat 12 meccses veretlenségi sorozatot épített, és klubrekord-beállítást jelentő kilenc bajnokit nyert meg zsinórban, az utolsó kettőt drámai körülmények között, mert a Cagliariban és Bresciában is a hosszabbításban jött a három pontot érő gól.

A Brescia elleni győztes gólt egyébként tipikus Immobile-megmozdulás volt, Felipe Caicedo lekészítése után nem csinált semmi extrát, nem akarta szétlőni a kaput, csak megtalálta azt a folyosót, ahol eljut a labda a védők között a hálóig.

De a két kicentizett győzelemnél is többet mond el a Lazio erejéről, hogy a Juventusnak ebben az idényben mindössze két veresége van, és mindkettőt a római kékek mérték rá. Az elsőt a bajnokságban, a másodikat pedig a Szuperkupa-döntőben, és a két nagy diadal felér egy hadüzenettel. A Laziónak ugyanis már nem kell törődnie a nemzetközi kupaszerepléssel, mivel jó olasz csapat módjára gondosan odafigyelt arra, nehogy véletlenül a továbbjutó helyeken végezzen Európa Liga-csoportjában.

Így viszont kizárólag a bajnokságra koncentrálhat, márpedig a Laziót azért is illik komolyan venni, mert messze nem egyemberes csapatról van szó. Immobile mellé felnőtt a védelem vezére, a rákot, az alkoholizmusát és a depressziót is legyőző Francesco Acerbi, a középpálya motorja, a korábban angol ajánlatokkal bombázott Szergej Milinkovics-Szavics, valamint a topligák gólpasszkirálya, a társakat 12 alkalommal kiszolgáló Luis Alberto is.

A keret összértéke alapján az előző idényben olasz kupát nyerő Lazio csak a hatodik a sorban, de a 300 millió euróval értékesebb Napolit simán előzi, a Milan a fasorban sincs, a Románál pedig négy ponttal többet szerzett, miközben egy meccsel kevesebbet játszott. Úgyhogy óriási sansz előtt áll a csapat, hogy az első négyben zárva kiharcolja a BL-részvételt, amely anyagilag és presztízs szempontjából is sokat érne a klubnak.

Ehhez persze nem árt, ha Immobile szédületes formája még kitart egy darabig, 19 góljával egyedül eredményesebb, mint a mezőny öt csapata, köztük a Milan. Olyanra pedig utoljára 1959-ben volt példa, hogy valaki 17 mérkőzés alatt legalább 18 gólt szerezzen, akkor az Inter argentin származású, de később az olasz válogatottban is játszó gólzsákja, Antonio Valentín Angelillo bánt hasonlóan cudarul az ellenfelek kapusaival.

Angelillo végül 33 gólig jutott, amit a 18 csapatos bajnokságban senki nem tudott felülmúlni, és 1959 óta csak Toni (2005–2006 31 gól), valamint Higuaín (2015–2016, 36 gól) volt képes 30 gól fölé jutni az olasz bajnokságban.

Az aktív játékosok Serie A-örökranglistáján Fabio Quagliarella (156 gól), Zlatan Ibrahimovic (122), Higuaín (121) mögött a negyedik helyet elfoglaló Immobile (118) 29 találattal lett gólkirály a 2017–2018-as idényben, idén ezt gond nélkül felülmúlhatja, és akkor már az Aranycipő is elérhető közelségbe kerülne számára.

Na és a válogatott?

Immobile rendszeres szereplője volt az utánpótlás-válogatottaknak, legjobb eredménye a 2013-as Eb-n elért ezüstérem volt. A döntőben a spanyolok 4-2-re verték az olaszokat, Immobile betalált ugyan, de a másik oldalon Thiago Alcántara mesterhármast szerzett és Isco is eredményes volt. A spanyolok ellen játszott először a felnőtt válogatottban is, Cesare Prandelli 2014 márciusában csereként küldte be az 1-0-ra elvesztett felkészülési mérkőzésen. Ugyanebben az évben tagja volt a brazíliai vébén szereplő csapatnak is, a háromból két csoportmeccsen pályára lépett, de mély nyomot nem hagyott a nézőkben, igaz, talán nem is neki kellett volna továbblőnie az olaszokat az egyenes kieséses szakaszba.

Első válogatottbeli gólját 2014 szeptemberében szerezte a hollandok elleni barátságos találkozón, azóta pedig további kilenc alkalommal járt túl a kapusok eszén, és mindannyiszor Eb- vagy vb-selejtezőn. Amikor az olaszok 2018-ban elbukták a svédek elleni pótselejtezőt, és ezzel 60 év után először lemaradtak egy vébéről, a mindkét meccsen gól nélkül záró válogatottból Immobilének is jócskán kijutott a kritikából, megint megkapta, hogy nem véletlen, hogy sem Németországban, sem Spanyolországban nem ment neki. A mostani formája miatt nem kérdés, hogy ott a helye az Eb-keretben, és ha a Lazióval összejön a nagy dobás, akkor végre a válogatottban is kijöhet neki a lépés egy igazán fontos pillanatban.

Kiemelt kép: Filippo MONTEFORTE / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.