Nemzetközi foci

A DVTK merész terveiről beszélt a klub elnöke

Folyamatosan dolgoznak a csapat megerősítésén.

A  DVTK elnöke adott hosszabb interjút a klub honlapjának, ahol természetesen szóba került a labdarúgócsapat helyzete is.  Kiderült, Sántha Gergely már rövid távon jelentős előrelépésben bízik, már tavasszal középcsapatot csinálna a diósgyőriekből.

 A tavalyi évben az egész mezőny legfiatalabb átlagéletkorú csapatával sikerült kiharcolnunk az első osztályban maradást, de sajnos az a fejlődés, ami tavasszal elindult, az ősszel már nem folytatódott megfelelően, ezért változtattunk a szakmai stáb összetételén. Fezckó Tamás kinevezése jó döntésnek bizonyult, a csapat hamar visszanyerte a közönség bizalmát és egyre jobb játékkal örvendezteti meg a szurkolókat. Kis szerencsével – ha nincs a PAFC elleni utolsó percben bekapott gól, vagy ha Debrecenből elhozunk legalább egy pontot – akár előrébb is állhatnánk a tabellán, de összességében nem vagyok elégedetlen a látottakkal. Benczés Miklós, sportigazgató pedig jelenleg is azon dolgozik, hogy a szakmai stáb elképzelései alapján megerősítse a keretet, ehhez a klubvezetés részéről igyekszünk a feltételeket biztosítani. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor elérhetjük, hogy az év végére stabil középcsapat lesz a DVTK, és bár tudjuk, hogy a többi klub sem fog a babérjain üldögélni, a következő bajnoki évben szeretnénk egy még merészebb álmokat szövögetni

– nyilatkozta a sportvezető.

Kiemelt fotó: www.dvtk.eu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik