Nemzetközi foci

Az Aston Villa a Premier League legpechesebb csapata

Két kulcsjátékos sem játszhat már ebben a bajnoki idényben.

Két kulcsembere, Tom Heaton és Wesley játékára sérülés miatt nem számíthat az angol bajnokság hátralévő részében az Aston Villa.

A 33 éves Heaton és a 23 éves Wesley egyaránt a csapat legutóbbi mérkőzésén szenvedett térdszalagsérülést. Az újonc hétfőn 2–1-re nyert a Burnley vendégeként, mindkét játékos kezdőként lépett pályára, de egyikük sem játszotta végig a mérkőzést. A brazil válogatott Wesley a 27. percben a mérkőzés első gólját szerezte, majd a 71. percben lecserélték, az angol válogatott Heaton a 85. percben hagyta el a küzdőteret.

Az Aston Villa a 21. fordulót követően a 17. helyen áll a tabellán, de a már kieső helyen lévők közül mindössze egy ponttal előzi meg a Bournemouth (18.), míg kettővel a Watford (19.) együttesét – írja az MTI.

Heaton és Wesley egyaránt alapembernek számít a csapatban: a kapus csak egy fordulóban nem lépett pályára, sérülése előtt pedig 19 találkozót végigvédett, a csatár mind a 21 összecsapáson kezdőként játszott.

Kiemelt kép: Nathan Stirk/Getty Images

Olvasói sztorik