Nemzetközi foci

Bőrszíne miatt nem kellett egy topcsapatnak az Ajax kapusa

Az Ajax labdarúgócsapatának kapusa, André Onana szerint azért nincs esélye másik topklubhoz szerződni, mert bőrszíne miatt sehol sem látnák szívesen.

A 23 éves kameruni játékost a Barcelona akadémiájáról 2015-ben szerződtette a holland klub, és a 2016-17-es szezonban lett első számú kapus az akkor Európa Liga-döntős csapatban. Elmondása szerint akkor egy európai sztárcsapat szerette volna szerződtetni, de végül a bőre színe megakadályozta az átigazolást.

A fekete kapusnak nem könnyű felérnie a csúcsra. „A döntő után a menedzserem beszélt egy klubbal, amely végül úgy döntött, nem szerződtettek, mert nehéz dolgom lenne a szurkolókkal. Tehát nem azért, mert nem éreztek elég jónak – ezt végül is bóknak tartottam

– nyilatkozta a Het Parool amszterdami napilapnak.

Onana hozzátette, hogy rendszeresen tapasztalja a rasszizmust a holland élvonalban. „Minden idegenbeli mérkőzésen megtapasztalom, de nem beszélek róla, én büszke vagyok a bőrszínemre. Nem látok különbséget a fekete és a fehér között. Ha más igen, akkor az az ő problémája.”

Azt mondta, nem támogatja azokat a játékosokat, akik szurkolói inzultusoknál a pályáról való levonulással fenyegetőznek. „Ezt nem szabad megtenni, mert pont ezt akarják elérni.”

Kiemelt fotó: Glyn KIRK / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik