Nemzetközi foci sport

Megválasztották az év legjobb dél-amerikai játékosát

A Flamengónál kölcsönben szereplő Gabriel Barbosa lett a befutó.

Gabriel Barbosa, a Flamengo csatára lett az elmúlt év legjobb labdarúgója Dél-Amerikában. A 23 éves brazil futballista fölényesen végzett az élen az El País című uruguayi lap által szervezett hagyományos szavazáson, amelyen a kontinens szakíróinak voksai alapján alakult ki a végeredmény – jelezte az MTI.

Barbosa, aki az Internazionale játékosaként kölcsönben szerepel a riói csapatban, 168 szavazatot kapott, míg a második és harmadik helyezett két csapattársa, a brazil Bruno Henrique és az uruguayi Giorgian de Arrascaeta 83-at, illetve 40-et.

A győztes 43 gólt szerzett 2019-ben, ezzel jelentős részt vállalt a brazil bajnoki cím megszerzéséből, valamint a Libertadores Kupa-diadalból. Ráadásul az első számú dél-amerikai klubsorozat novemberi, limai döntőjében az ő 89. és 92. percben szerzett góljával fordított együttese az argentin River Plate ellen.

Barbosa kölcsönszerzőse éppen lejárt, a Flamengo 16 millió eurót kínált érte az Internek.

A legjobb edzőnek Marcelo Gallardót, a River Plate trénerét választották meg.

Kiemelt kép: Giuseppe Cacace/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.