Nemzetközi foci sport

Kettő-nullról omlott össze a Manchester City

Sterling hiába duplázott és rontott két tizenegyest, a Wolverhampton nagyot hajrázva fordított.

A Manchester City Wolverhampton elleni vendégjátéka zárta az angol Premier League 19. fordulóját péntek este.

A házigazda már a 11. percben emberelőnybe került, miután Ederson kapus a tizenhatoson kívül eltalálta a labdát mellette eltoló ellenfelét, amiért azonnal piros lapot kapott – Sergio Agüero is áldozata lett az esetnek, Josep Guardiola az ő helyére hozta be a cserekapus Claudio Bravót. Gólt azonban a City szerzett, miután Raheem Sterling gyors egymásutánban kihagyott két tizenegyest – a második kipattanó viszont éppen elé került, és közelről a hálóba lőtt.

Ederson piros lapja

A második félidőben is Sterling volt eredményes, amire Adama Traoré gyorsan válaszolni tudott. Sőt, a hajrában jött az újabb Wolves-gól Raúl Jiménez révén (Traoré simán elvette a labdát a könnyelmű Benjamin Mendytől). A 90. percben már a hazaiak vezettek: Matt Doherty is bevette a vendégek kapuját, így a Wolves 3-2-re nyert.

A listavezető Liverpool 52, a Leicester 39, a ManCity 38 ponttal áll féltávnál, de a Pool egy meccsel kevesebbet játszott. A hazaiaknak is sokat ért a győzelem: a 32 pontos Chelsea mögött 30 egységgel az ötödikek a tabellán.

Premier League, 19. forduló, pénteki mérkőzés

Wolverhampton–Manchester City 3-2 (0-1)

Kiemelt kép: Paul Ellis/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.