Nemzetközi foci sport

Lampard és a Chelsea oktatta Mourinho Tottenhamjét

Szon piros lapot kapott, Willian duplájával nyert a Chelsea.

A José Mourinho vezette Tottenham a portugál menedzser korábbi csapatát, a Chelsea-t látta vendégül a Premier League 18- fordulójának rangadóján. Az összecsapás elején a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést és beszorították az álmosan kezdő Spurst. A fölénynek meg is lett az eredménye: a 12. percben egy szöglet után Willian bombázott a hosszú sarokba.

Továbbra is a Chelsea akarata érvényesült, a Tottenham 25 perc elteltével adott életjelet: egy percen belül Harry Kane és Szon Hungmin is fölé bombázott. Ezeket leszámítva teljes csődöt mondott az első félidőben a Spurs, ráadásul a játékrész hosszabbításában Gazzaniga kapus durván letarolta Marcos Alonsót, így Willian büntetőből duplázott.

A második félidőben még nehezebb helyzetbe került a Tottenham, amely Szon kiállítása miatt emberhátrányba került: videobírózás után tisztán látszott, hogy a koreai egy ütközés után szándékosan belerúgott Rüdiger hasába.

A Spursnek jóformán esélye sem volt a gólszerzésre, Frank Lampard tökéletes taktikát dolgozott ki egykori mesterével szemben, így a Chelsea simán megnyerte a rangadót.

Willian, 0-1

Willian, 0-2

Szon kiállítása

Premier League, 18. forduló

Watford–Manchester United 2-0 (0-0)
Tottenham–Chelsea 0-2 (0-2)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.