Nemzetközi foci sport

Csúszik Ancelotti bemutatkozása új csapatánál

Az olasz tréner az Evertonhoz kerül, de csak hétfőn jelentik be.

Duncan Ferguson megbízott vezetőedzőként még az Everton labdarúgócsapatának következő, Arsenal elleni mérkőzésén is a kispadon ül. A Marco Silva helyét ideiglenesen két héttel ezelőtt elfoglaló szakember már három összecsapáson irányította az együttest, és a liverpooli klub tájékoztatása szerint így lesz ez a szombati bajnokin is.

Az angol sajtó közben már tényként számol be Carlo Ancelotti érkezéséről, akivel már megegyeztek az Everton vezetői, de a hivatalos bemutatására csak hétfőn kerül sor.

Érdekes, hogy hasonló helyzet alakult ki a londoni ellenfélnél is, azzal a különbséggel, hogy sajtóhírek szerint Mikel Artetát már pénteken, tehát a mérkőzés előtt bemutatja az Arsenal. Ennek ellenére a szombati bajnokin még a megbízott státuszban dolgozó Freddie Ljungberg ül le a kispadra.

Arteta csütörtökön elköszönt a Manchester Citytől, amelynél Josep Guardiola vezetőedző segítője volt, a két klub pedig megállapodott egymással a kétmillió fontos (774 millió forintos) kivásárlási árban.

A 18. forduló nyitómérkőzése előtt az Everton a 16., a vendég Arsenal pedig a 10. helyt foglalja el a tabellán.

Kiemelt kép: Tiziana FABI / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.