Nemzetközi foci

Visszaszólt a Barca védője a Real Madridnak

Az FC Barcelona francia bekkje, Clement Lenglet nem ért egyet Sergio Ramos véleményével, miszerint két tizenegyest sem ítéltek meg a fővárosi csapatnak szerda este, ugyanis szerinte ő tiszta keretek között, szabályosan tisztázott Varane-nal szemben a mérkőzés első félidejében.

Elmaradt tizenegyesek miatt dühösek a Real Madridnál
Raphaël Varane ellen kétszer is keményen léptek fel a barcelonaiak, de ítélet nem született.

A célom az volt, hogy eltüntessem onnan a labdát, és hogy az minél messzebb kerüljön a kapunktól, nagy erőt tettem a mozdulatba. Balszerencsés módon hozzáértem Varane lábához. Nem az a fajta játékos vagyok, aki csak úgy mindenkit lerúg… Úgy vélem, ez nem volt tizenegyes, én vagyok a főszereplő a labdával, és tudom, hogy nem fogok szabálytalankodni. Ha néhányan úgy vélik, hogy járt volna a büntető, ez az ő véleményük

– idézi a játékost az eurobarca.hu.

Lenglet végül a mérkőzés egészéről elmondta, hogy egyrészt veszítettek két pontot a kihagyott helyzetek miatt, másrészt viszont beismerte, hogy hiányzott az összeköttetés a támadósorral.

Kiemelt kép: Joan Valls / NurPhoto

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik