Nemzetközi foci

Valverde szerint sok volt a feszültség a Barca és a Real meccsén

Nem született gól a címvédő és éllovas FC Barcelona és a Real Madrid mérkőzésén, a spanyol bajnokság 10. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt szuperrangadón.

Nagyon sok vitát generáló mérkőzés volt, sok feszültséggel és sárga lapokkal. Mindkét csapatnak megvoltak a maga időszakai, klasszikus Clásico volt

– értékelt a meccs után Ernesto Valverde, a Barcelona vezetőedzője az eurobarca.hu fordításában.

A statisztikák szerint mezőnyben enyhe katalán fölény mutatkozott – 54 százalékos labdabirtoklás –, kapura azonban a fővárosiak voltak veszélyesebbek: 16 kísérletükkel szemben a hazaiaktól 9 próbálkozást láthatott a 93 és fél ezer néző.

Magasan letámadtak minket és sok veszélyt okoztak a távoli lövésekkel, szögletekkel, emiatt sokat szenvedtünk. Számítottunk erre, de amikor az ellenfeled egy erős csapat, amelyik kiegyenlíti az erőviszonyokat a pályán, a lényeg az, hogyan tudod megoldani az egy-egy elleni párharcokat. Néha ez sikerült, néha nem.

Legutóbb 2002 novemberében, ugyancsak Barcelonában nem született gól a két együttes találkozóján. A La Ligában 72 barcelonai és ugyancsak 72 madridi siker mellett ez volt a 35. döntetlen.

Szerettünk volna nyerni a hazai pálya miatt, nekünk fontosabb volt emiatt, mint nekik. Nehéz meccs volt és ilyen nehéz lesz a bajnokság végéig. Egy döntetlen után mindig úgy érzed, hogy voltak a mérkőzésnek olyan pontjai, amikor a magad javára fordíthattad volna az állást. Minden alkalommal, amikor nem sikerült kijönnünk a szorításukból, egyre jobban megerősödtek, de ugyanígy, ha sikerült, nagyon sokat javultunk. Tavaly is hasonlóan történt, akkor ötöt tudtunk lőni.

A csapatkapitányok közül a madridi Sergio Ramos rekordot jelentő 43. El Clásicóján lépett pályára. Katalán részről Lionel Messi 42. alkalommal szerepelt a királyi gárda ellen, ezzel – négyes holtversenyben – második az örökranglistán.

Kiemelt kép: Josep LAGO / AFP

Olvasói sztorik