Nemzetközi foci

Lenácizott játékos miatt félbeszakadt a spanyol meccs

Botrány a Vallecano–Albacete összecsapáson.

Mindössze egy félidőn át tartott a vasárnap esti Rayo Vallecano–Albacete spanyol másodosztályú ütközet. A folytatás elmaradt, ugyanis a vendégek nem voltak hajlandóak visszatérni a pályára. A magyarázat olyan bizarr és döbbenetes, hogy összefoglalni sem könnyű…

A kulcsfigura az ukrán válogatott csatára, Roman Zozulja, aki 2017-ben Vallecasba került volna a Betis kölcsönjátékosaként, csakhogy a hazai szurkolók egyszerűen bojkottálták az igazolását. Zozulját szélsőségesen jobboldali beállítottságúként könyvelték el, és bár az ilyen irányú kapcsolatait a futballista tagadta, a „balos” Vallecano-drukkerek elutasították az érkezését.

Vallecas amolyan munkásnegyed Madridban, nem véletlen, hogy a csapat indulóját a Ska-P nevű, bevallottan antifasiszta, erősen társadalomkritikus ska-punk zenekar írta.

A Rayo-tábor vasárnap nagyon keményen beleszállt Zozuljába, a többszöri felszólítás ellenére sem hagyott alább a „puto nazi” rigmus, amit le sem fordítanánk.

Egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények közt folytatódik a botrányos meccs…

Kiemelt kép: CESAR MANSO / AFP

Olvasói sztorik