Nemzetközi foci

Örömhír a Pool-drukkereknek: Klopp hosszabbított

A labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő Liverpool 2024 júniusáig szerződést hosszabbított Jürgen Klopp vezetőedzővel. A klubhonlapon olvasható beszámoló szerint az 52 éves német szakember segítőivel is megegyeztek a folytatásról, így változatlan marad az edző stáb.

Amikor 2015 őszén jött a felkérés, úgy éreztem, én és a klub tökéletesek vagyunk egymás számára. Most azt érzem, hogy alábecsültem a helyzetet

– fogalmazott Klopp, aki azt mondta: az, hogy látja a fejlődést a csapaton, csak még több munkára sarkallja. Számára az egy szándéknyilatkozat, hogy a klub a továbbiakban is szeretne a tudására építeni, és továbbvinni azt, amit közösen elértek eddig. Hozzátette: az emberek azt látják, ami a pályán történik, és bár ez a legfontosabb, nem ez az egyetlen dolog, ami zajlik.

Látom a tulajdonosok elkötelezettségét azóta, hogy 2015 őszén idejöttem. Hiszünk egymásban, ennek hozománya a szerződéshosszabbítás.

Klopp 2015. október 8-án vette át a Liverpool irányítását, ami az idei Bajnokok Ligája-győzelem mellett egy további BL-fináléba és egy Európa-liga-döntőbe vezetett.

Az előző idényben a Liverpool a bajnokság második helyén végzett, egy ponttal lemaradva a Manchester City mögött, a mostani idényben azonban 16 forduló után veretlenül, nyolcpontos előnnyel vezeti a Premier League-et.

A csapat – amelyet Klopp eddig 234 mérkőzésen irányított – jövő héten Katarban szerepel a klubvilágbajnokságon.

Kiemelt kép: TF-Images/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik