Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a korábbi, BL-selejtezős szereplésért, illetve az EL-csoportkörbe jutásért kapott pénzdíjon (1,34 milliárd forint) felül az FTC további 1,33 millió eurót (437 millió forintot) keresett a csoportkörös teljesítményével. Itt egy győzelem 570 ezer eurót, egy döntetlen pedig 190 ezer eurót ért.
Ehhez az összeghez még hozzájön a közvetítési díjakból, illetve a jegyeladásokból származó bevétel is. A Ferencváros a harmadik helyen végzett a csoportjában a spanyol Espanyol és a bolgár Ludogorec mögött.
A Mol Fehérvár FC az előző idényben több mint 10,5 millió eurót (3,4 milliárd forint) keresett azzal, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójából átkerült az EL-csoportkörbe, majd ott a négyesében a harmadik helyen végzett.
Kiemelt kép: MTI / Kovács Tamás